Pesti Srácok

Azonosították a hűtőkocsiban megfulladt családokat

Azonosították a hűtőkocsiban megfulladt családokat

Egy kivétellel azonosították az áldozatokat, akik az ausztriai A4-es autópályán hagyott járműben haltak meg augusztus végén - közölte a burgenlandi rendőrség csütörtökön. Az orvosszakértői vizsgálat hivatalos szakvéleménye alapján a menekültek már a magyarországi útszakaszon meghaltak, az áldozatoknál oxigénhiányos állapot lépett fel, és megfulladtak.

A 71 menekült közül 29-en Irakból érkeztek, de az áldozatok között van 21 afganisztáni, 15 szíriai és öt iráni migráns is. A menekültek között utazott két afganisztáni család is, egy házaspár három gyerekkel és azok unokatestvére, valamint egy háromfős család is együtt volt a nagy furgonban. A rendőrség tájékoztatása szerint több menekült között közeli rokonsági viszony is fennállt.

A legtöbb halottat már hazaszállították, öt holttest még a bécsi Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Intézetében van, tizenöt áldozatot Ausztriában temettek el.

PestiSracok facebook image

Az orvosszakértői vizsgálat hivatalos szakvéleménye alapján a menekültek már a magyarországi útszakaszon meghaltak, az áldozatoknál oxigénhiányos állapot lépett fel, és megfulladtak. A műszaki körülményeket vizsgáló szakértői vélemény szerint a hűtőkocsi légmentesen záródott, a belső térbe nem jutott be friss levegő. A boncolási jegyzőkönyv megállapította, hogy egy menekültnek sem volt esélye a túlélésre, hiszen a hűtőkocsiban csupán fél órára elegendő levegő volt.

Johann Fuchs a kismartoni (Eisenstadt) ügyészség illetékesének közlése szerint ezzel az ausztriai nyomozati szakasz lezárult, azonban az elkövető csoporttal kapcsolatos háttérinformációk gyűjtése továbbra is zajlik majd. A magyarországi Legfőbb Ügyészség november 4-i közlése szerint a magyar hatóságok átveszik Ausztriától a tragédiát vizsgáló eljárás lefolytatását. Eddig hat gyanúsítottat vettek őrizetbe az ügyben.

Az A4-es autópályán Pándorfalu (Parndorf) közelében augusztus 27-én találták meg azt a hűtőkocsit, amelyben embercsempészek megbízásából 71 menekültet szállítottak összezsúfolva a magyar-szerb határról Magyarországon át Ausztriába. A tragédia áldozatai közül 59 férfi, nyolc nő, négy pedig gyermek volt.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.