Pesti Srácok

Ismét összecsapások voltak rendőrök és migránsok között Calais-ban

Ismét összecsapások voltak rendőrök és migránsok között Calais-ban

Ismét összecsapások voltak az észak-franciaországi Calais-ban kedden este migránsok és a tábor környékére kirendelt mintegy 250 rendőr között. A táborban mintegy 4500-an várakoznak arra, hogy átjussanak Nagy-Britanniába.

Ez volt az egymás utáni harmadik éjszaka, hogy konfliktus alakult ki a rendőrök és a migránsok között, bár a belügyminisztérium "sokkal nyugodtabbnak" ítélte meg a szerdára virradó éjjelt az előző két éjszakához képest. A feszültség este fél 11 órákor kezdett kiéleződni, amikor a tábor bejáratánál a migránsok sértegették a rendőröket, majd kavicsokkal dobálták meg őket. A rendőrök először könnygázzal válaszoltak, majd vízágyúval oszlatták szét a kisebb csoportokban gyülekező migránsokat és oltották el a falemezekből rakott tüzeket.

A belügyminisztérium szerint a rendőrség szerdára virradó éjjel hatvan könnygázt használt, míg az előző összecsapásokkor átlagosan háromszázat, és akkor több sérültről is érkeztek hírek. Kedden este senki nem sérült meg. A rendőrség szerint az összecsapások azért robbantak ki, mert a migránsok csoportosan próbálják akadályozni a kikötő felé vezető gépjárműforgalmat az útra dobált tárgyakkal, majd a kialakuló dugóban megpróbálnak feljutni a teherautókra, amelyek az Angliába tartó kompokra igyekeznek. A belügyminisztérium szerint ugyanakkor szerdára virradó éjjel már senki nem próbált meg felmászni a kamionokra.

PestiSracok facebook image

A rendőri szakszervezetek arra hívták fel a figyelmet, hogy a héten történtek először összecsapások a rendőrök és a migránsok között. Fabienne Buccio megyei prefektus a No Border nevű globalizációellenes szervezet aktivistáit azzal vádolta meg, hogy "ők szervezik az összetűzéseket, ők adnak a migránsoknak eszközöket ahhoz, hogy nekimenjenek a rendőröknek". A prefektus szerint az erőszak erősödése részben azzal magyarázható, hogy az elmúlt három hétben egyetlen migránsnak sem sikerült átjutnia Nagy-Britanniába, noha éjszakánként átlagosan még mindig mintegy háromszázan próbálkoznak ezzel. A La Manche-csatorna alatti alagút bejáratánál és a kikötő környékén ugyanis megerősítették a rendőri védelmet. A környéken mintegy 1200 rendőr teljesít szolgálatot, védik a létesítményeket, rendet tartanak a táborban és a 75 ezer lakosú kisvárosban. Ugyanakkor a városszéli volt szeméttelepen spontán módon kialakult, de a hatóságok által megtűrt sátortábor fokozatosan növekedett.

Két héttel ezelőtt még mintegy 6 ezren éltek itt elfogadhatatlan higiéniai körülmények között. A francia belügyminisztérium hétfőn azt közölte, hogy negyedével, mintegy 4500-ra csökkent az elmúlt hetekben a Nagy-Britanniába való átjutásra itt várakozó migránsok száma. Azok, akik lemondtak a további próbálkozásról, elfogadták, hogy országszerte kijelölt központokba helyezzék el őket a menedékkérelmeik elbírálásának idejére. A hatósági fellépések eredményeként a múlt héten mintegy ezer ember hagyta el a sátortábort, és további áthelyezések várhatóak a héten a tárca szerint.

MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.