Pesti Srácok

Kitelepített sváb a "külföldi" földvásárló

Kitelepített sváb a "külföldi" földvásárló

1945-ben vették el a földjüket, majd telepítették ki családját annak az osztrák férfinak, aki nyolcvannyolc hektár állami földet vásárolhatott a legutóbbi földárverésen Rajka környékén. A család életvitel-szerűen Magyarországon él.

A Rajka környékén gazdálkodó Meixner család azt a földet szerezte meg, amelyet a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó Lajta-Hanság Zrt. bérel 2051-ig a magyar államtól – tudta meg a Nol.hu. A családfő a 167 millió forintért megvásárolt földet fundamentumnak tekinti gyermekei jövője számára.

A portál által megkérdezett helyiek szerint a Meixner család nagyjából ezer hektáron gazdálkodik. A Meixner tanya közigazgatási szempontból Rajkához, Levélhez és Hegyeshalomhoz tartozik, a család földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik. Levélen háromezer marhát tartanak, a földeken az állatok eleségét termelik meg, főleg gabonát, kukoricát – írja a portál.

PestiSracok facebook image

A Nol.hu-nak az egyik helyi lakos úgy nyilatkozott, Mexner család jelentős uniós forrásokhoz juthatott, míg a magyar gazdák nem részesültek ilyen támogatásban. A megszólaló úgy tudja, Meixnerék hárommillió eurós uniós támogatást kaptak, és még így is csak a hetedik helyet foglalják el a megyében a támogatottal sorában.

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: nol.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.