Pesti Srácok

Lázár: Ténykérdés, hogy a terroristák rátelepedtek a népvándorlásra

null

Az Európát gyengíteni akarók, különböző terroristacsoportok rátelepedtek a modern kori népvándorlásra - mondta Lázár János a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján. Sok más mellett beszélt arról is: egy út törvény értelmében felül lehet bírálni a tulajdonos számára előnytelen földbérleti díjakat. Emlékezetes: még 10 forintos hektáronkénti éves földbérleti díj is előfordul egyes, még a kilencvenes évek privatizációs ügyeivel összefüggő haszonbérleti szerződésekben.

Terroristák és migránsok

Az Európát gyengíteni akarók, különböző terroristacsoportok rátelepedtek a modern kori népvándorlásra - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki Kormányinfón. A tárcavezető közölte: a kormány több döntést is hozott a terrorveszéllyel kapcsolatban, így például - mint azt már bejelentették - határozott egy terrorellenes koordinációs központ felállításáról. A titkosszolgálati jelentések megerősítették a kormányt abban, hogy Magyarországon fokozni kell a biztonsági szintet - mondta Lázár János, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy Magyarország az EU tagországai közül, köszönhetően bevándorlási politikájának, az egyik legbiztonságosabb ország. Ám mivel az EU nem képes garantálni az emberek biztonságát, a tagállamoknak, így Magyarországnak is, maguknak kell helyt állniuk - tette hozzá.

Azt is mondta: Németországnak joga van behívni a bevándorlókat, de ez csak ellenőrzött keretek között történhet, és Magyarországra nézve nem jelenthet kötelezettséget. A miniszter egyúttal az Európai Bizottságot arra szólította fel, vizsgálja felül a kötelező kvótákról szóló döntést, az ugyanis szerinte szétteríti a terrorveszélyt. Magyarország visszautasítja azt a politikát, amelyben Brüsszel megtiltaná, hogy kereskedelmi megállapodást kössünk unión kívüli országgal, akár Oroszországgal, akár Kínával, akár arab országokkal - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a paksi bővítéshez kapcsolódóan.

PestiSracok facebook image

PAKS2 sorsa a bíróságon dőlhet el

Lázár János azt is hangsúlyozta: Magyarország kész akár bíróság elé is vinni a paksi bővítés az Európai Bizottság által kifogásolt szerződéseinek ügyét, de arra is, hogy a következő két hónapban egyeztetéseket folytasson a 12 milliárd eurós beruházással kapcsolatban. Kijelentette azt is: Magyarország garantálja, hogy a projekt 60 százalékának erejéig magyar és más uniós vállalkozások is bekapcsolódhassanak verseny keretében. Leszögezte azt is: jelenleg nincs olyan atomenergetikai fejlesztés Európában, amit tendereztettek volna.

Nem kőbe vésett az előnytelen földbérleti díj

Továbbra is cél, hogy az új földtulajdonosoknak lehetővé tegyék a korábbi földbérleti szerződések felülvizsgálatát, például a bérleti díjat illetően - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Emlékezetes: a parlament kedden elfogadta a földforgalmi törvény módosításának egyszerű többséget igénylő részét - amely alapján felülvizsgálhatják a haszonbérbe adott földek bérleti díját -, elutasította azonban a sarkalatos passzusokat, amelyek azt tették volna lehetővé, hogy korábbi haszonbérleti szerződések is felülvizsgálhatók legyenek. Lázár János azt mondta: a kormány nem tesz le erről a célkitűzésről, és meg akarja nyitni a korábbi földbérleti szerződések felülvizsgálatának lehetőségét, erre hamarosan új javaslata is lesz. Az állami földek jelenleg is zajló értékesítéséről szólva a miniszter elmondta: rendezett formában folynak az árverések, a gazdák már mintegy 60 milliárd forintnyi hitelígérvényt kértek a Magyar Fejlesztési Banktól.

Budapest és Pest megye szétválhat

A kormány jóváhagyta Budapest és Pest megye szétválását 2020-tól. A fejlesztésekhez kapcsolódó változtatást a Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette. Lázár János hangsúlyozta: a kabinet a szétválás módjáról nem döntött, abban döntő szavuk lesz a Pest megyei településeknek. Közölte azt is: a kormány jóváhagyott 24 milliárd forintot a BKV finanszírozására, emellett a nemzetgazdasági miniszter tovább tárgyal a fővárosi közösségi közlekedéssel kapcsolatban. Egy új nemzeti könyvtár létrehozásához hamarosan ötletpályázatot hirdetnek - ismertette a miniszter, hozzátéve, ennek tömbje Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum mögött, a Palotanegyedben épülhet meg.

Questor-ügy: Nem lejátszott meccs

A kormány egyeztetni akar a Magyar Bankszövetséggel a Quaestor-ügyben - közölte Lázár János. Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden megsemmisítette a Quaestor-károsultak kárrendezésről szóló törvény egyes részeit. Lázár János a Kormányinfón azt mondta: a kabinet értelmezése szerint a bankok teherviselésbe bevonását jóváhagyta az Ab.

Az MTI tudósítása alapján. Vezető fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.