Pesti Srácok

Senki sem bűnös a hétmilliárdos moszkvai ingatlanmutyiért

Senki sem bűnös a hétmilliárdos moszkvai ingatlanmutyiért

Felmentette a Moszkvai Kereskedelmi Képviselet vádlottait, Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet a hűtlen kezelés, Horváthné Fekszi Márta volt külügyminisztériumi államtitkárt, továbbá a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. két egykori igazgatóját, Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot a bűnpártolás és a magánokirat-hamisítás vádja alól szerdai elsőfokú ítéletében a Budapest Környéki Törvényszék.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint 2008-ban az elsőrendű vádlott, Székely Árpád akkori moszkvai nagykövet felettesei tudta nélkül írta alá az ingatlan tulajdonjogának átruházásáról szóló adásvételi szerződést. A többi vádlott erről tudva bűnpártoló módon próbálta őt fedezni, mentesíteni cselekménye büntetőjogi következményei alól. Az ingatlant a magyar állam 23,7 millió dollárért értékesítette, ám a vevő nem sokkal később már ennek négyszereséért, több mint 100 millió dollárért adta tovább, emiatt Oroszországban is indult büntetőeljárás.

A vádhatóság szerint az ügyletből a magyar államnak több milliárd forint meg nem térült hátránya keletkezett, ugyanis a moszkvai ingatlan egy 2008-as - a védelem által vitatott - értékbecslés alapján több mint 108 millió dollárt ért. Az ügyészség Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet hűtlen kezeléssel, Horváthné Fekszi Márta volt külügyminisztériumi államtitkárt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst és az értékesítési igazgatóját, Császy Zsoltot, valamint a cég akkori két vezető beosztású és egy beosztott munkatársát bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolta. A vádlottak az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket.

PestiSracok facebook image

Néhány hete vádbeszédében az ügyész letöltendő börtönbüntetést kért az egykori nagykövetre, felfüggesztett szabadságvesztést a korábbi államtitkárra és az MNV megvádolt vezetőire. A védelem ugyanakkor felmentést indítványozott. Az ügyvédek perbeszédeikben bírálták az ügyészség munkáját, az eljárást koncepciós jellegűnek nevezték, megkérdőjelezték a vád törvényességét, és felvetették, hogy a vádhatóság ebben az ügyben külső befolyásnak engedett.

A védelem szóvá tette, hogy több tanú visszavonta a nyomozás során tett terhelő vallomását, mert - mint a tárgyaláson elmondták - arra csak azért került sor, mert a nyomozás során féltek, hogy gyanúsítottá válnak. Mi több, az ügyészség által a nyomozás során felkért szakértők is visszavonták szakvéleményüket, amelyen a vád alapul. A szakértők a bíróságon magyarázatképpen annyit mondtak: nem voltak tisztában az ingatlan jogi helyzetével, az értékesítését korlátozó körülményekkel. A bíróság által kirendelt szakértő már arra helyezte a hangsúlyt, hogy az ingatlan eladásakor annak vagyoni értéke a sajátos jogi konstrukció miatt nem állapítható meg, a piaci ár számonkérése pedig egy ilyen ügyletben mindenképpen irreális elvárás.

Az eljárás adatai szerint az orosz főváros szívében, a kormányzati negyedtől nem messze lévő ingatlannak csak a felépítményi része volt a magyar állam tulajdonában, a telek azonban orosz államé volt. Egy 1973-ban megkötött kétoldalú egyezmény értelmében az orosz kormány egyetértése nélkül nem lehetett eladni vagy átengedni másnak. Az orosz kormánynak vevőkijelölési joga volt, így a védelem szerint ebben az ügyben nincs is értelme piaci értékről beszélni.

Az ítélet részletes indoklásáról később tudósítunk.

Forrás: PestiSrácok.hu

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.