Pesti Srácok

Navracsics nem készül puccsra Orbán Viktor ellen

Navracsics nem készül puccsra Orbán Viktor ellen

Nem önépítős fajta, már csak ezért sem készül csendben puccsra Orbán Viktor ellen, meg azért sem, mert mindig is Európa-párti volt, és a magyar jobboldalon nagyjából egyedül maradt ezzel – ezt nyilatkozta a Mandinernek az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa. Navracsics Tibor az interjúban beszélt arról is, hogy egy megoldási kísérlet volt az EU-tól a menekültkvóta terve, de annak idején nem számoltak ilyen sok menekülttel, ezért az elképzelés nem volt sikeres. Ehelyett szerinte uniós határőrséget kellene létrehozni, amelyen ellen azonban több tagállami vezető azonnal tiltakozna.

A biztos úgy látja: a menekültekkel kapcsolatos vitákkal az a baj, hogy a vitázók szélsőséges álláspontokat képviselnek, csak arra koncentrálnak, befogadják-e a menekülteket vagy sem, nem pedig a befogás mértékéről esik szó. Ezt azzal a példával érzékeltette az interjúban, hogy Luxemburgban 45 százalékos a bevándorlók aránya, így ott ez a téma mást jelent, mint Kelet-Európában, a luxemburgiaknak kevésbé riasztó bevándorlókkal együtt élni.

A menekültkvótával kapcsolatos javaslat egy megoldási kísérlet volt az EU-részéről, amely nyilván nem ilyen menekülttömeggel számolt, hanem azzal, hogy télen csökken majd a menekülthullám, „de most nem így fest a dolog” – mondta.

PestiSracok facebook image

Az egykori közigazgatási és igazságügyi miniszter úgy látja, hogy európai határőrséget kellene létrehozni az EU külső határainak megvédéséhez. Ugyanakkor meg tudná nevezni azt az öt tagállami politikust, aki rögtön tiltakozna, szuverenitási kérdésként fogná fel ezt – tette hozzá. Megkérdezték tőle, hogy az öt ember között van-e Orbán Viktor is, de a válaszadást megkerülte, megemlítette viszont Görögországot.

Az interjú készítője felvetette, hogy európai biztosként miért nem tört népszerűségre Navracsics Tibor akár Európában, akár itthon. „Ismernek régről, tudják, hogy nem vagyok az az önépítő fajta” – válaszolta. Beszélt arról is, hogy annak idején a Nézőpont Intézetet nem saját céljaira építette, hanem a Fidesznek találta ki, és őszintén megdöbbent, amikor azt mondták neki: azért kell létrehozni egy másik intézetet, hogy legyen Orbán Viktornak is, ne csak neki. Akkor is megrökönyödött, amikor hirtelen nem kapta meg a Nézőpont vizsgálatait, arra hivatkozva, hogy azokkal meg akarná puccsolni a miniszterelnököt – derül ki az interjúból.

Navracsics Tibor újra elhárította azt az elméletet, hogy csendben puccsra készülne Orbán Viktor ellen. Szerinte azért is gondolják róla azt, hogy „lebeg”, mert az önépítés előbb említett mellőzése mellett mindig is Európa-párti politikus volt. „A magyar jobboldalon pedig nagyjából egyedül maradtam ezzel” – tette hozzá.

A magyar biztos azt is mondta Orbán Viktorral kapcsolatban, hogy „kijött abból a dobozból, amelybe könnyű volt beletenni korábban”, vagyis nem csak egy az EU-ellenes populisták közül, hanem olyan vitapartner, akinek olykor igazat is kell adni. Ez szerinte meg is történt, és ennek egyértelmű jele a hangsúlyeltolódás, amely a menekültkvótától egyre inkább a külső határőrizet felé tolja el az Európai Bizottság és a tagállamok kommunikációját is.

A teljes interjú itt elolvasható.

Forrás: Mandiner/hvg.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.