Pesti Srácok

Olasz cirkuszok segítették az illegális bevándorlást

Olasz cirkuszok segítették az illegális bevándorlást

Tizennyolc olasz cirkusz tulajdonosa ellen indult vizsgálat embercsempészet címén: a cirkusznál bejelentett ázsiai dolgozók pénzért cserébe jutottak be Európába.

A szicíliai Palermo ügyészségének keddi bejelentése szerint negyven embert vettek őrizetbe, olaszokat és külföldieket. A nemzetközi cirkuszvilágban ismert impresszáriók is vannak közöttük, valamint a palermói munkaügyi hivatal egyik vezetője, aki hamis munkavállalási engedélyeket bocsátott ki az Olaszországba illegálisan bejutó bevándorlóknak.

Az embercsempész-szervezet az utóbbi két év alatt több mint hatszáz embert juttatott be Olaszországba Indiából, Pakisztánból és Bangladesből. A bevándorlók fejenként akár 15 ezer eurót (4,5 millió forintot) is fizettek: ezért cserébe a cirkusztársaságok fiktív szerződésekkel meghívták és alkalmazták őket. Papíron állatidomárként, táncosként, hordárként, szerelőként szerepeltek, valójában Olaszországba való megérkezésük után alig dolgoztak a cirkuszoknál. Tizennyolc ismert olasz cirkusz tulajdonosa ellen indult vizsgálat. Mindannyian Palermóba helyezték át társaságuk székhelyét, hogy a helyi munkaügyi hivatalhoz tartozzanak és kivegyék részüket a jól jövedelmező embercsempészetből. Az ügyészség szerint a szervezet két év alatt 700 millió eurót keresett.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.