Pesti Srácok

Szerbia sem kér a gazdasági bevándorlókból

Szerbia sem kér a gazdasági bevándorlókból

Szerbia meg fogja védeni saját érdekeit, és ha Magyarország, Szlovénia és Horvátország nem fogad gazdasági bevándorlókat, akkor Szerbia sem fog - jelentette ki szombaton Belgrádban Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök, miután megbeszéléseket folytatott Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, aki uniós pénzügyi támogatást ígért az országnak.

Aleksandar Vucic kiemelte, hogy országa tisztában van a migránsválság megoldása irányában teendő kötelességekkel, de ha az említett országok nem fogadnak gazdasági bevándorlókat, akkor azt Szerbia sem teheti meg, hiszen akkor minden terhet magára kellene, hogy vállaljon.

Szerbia nem emelt kerítést, és nem is fog" - szögezte le ismét. Hozzátette, hogy folyamatosan tárgyalnak Macedóniával, hogy megoldást találjanak. „Egyértelmű, hogy egyesek nem úgy végezték a munkájukat, ahogy kellett volna" - mondta, majd úgy folytatta, Szerbia kész segíteni szomszédainak is.

PestiSracok facebook image

Donald Tusk elmondta, hogy látogatásának elsődleges célja a menekültválság, hiszen óriási számokról van szó, emberek ezrei lépik át a határt minden nap. Kiemelte, hogy bizonyos események megerősítették abbéli meggyőződését, hogy a határok ellenőrzése elengedhetetlen feltétele az előrelépésnek. „Az EU külső határainak nem megfelelő ellenőrzése miatt néhány ország szigorít saját határellenőrzésén, és ezért nem is ítélhetjük el őket" - fogalmazott az Európai Tanács elnöke. Hozzáfűzte, hogy ez a kihívás Belgrád és Brüsszel szoros együttműködését igényli, Szerbia pedig továbbra is számíthat az EU folyamatos támogatására.

Közölte, az EU azon dolgozik, hogy megerősítse a külső uniós határokat Görögországban, valamint hogy az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex a görög-macedón határon regisztrálja és ellenőrizze a migránsokat.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.