Pesti Srácok

Tízezer migráns indult el Szerbiából Horvátország irányába

Tízezer migráns indult el Szerbiából Horvátország irányába

Újra mintegy 10 ezer migráns tart Szerbiából Horvátországba. Az utóbbi néhány napban csökkent a számuk, mivel a görög komphajók személyzetének sztrájkja miatt a migránsok nem tudtak Leszboszról a szárazföldre jutni - közölte a horvát sajtó a hét végén.

A zágrábi belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta Horvátországban több mint 335 ezer migránst regisztráltak, nagy többségük illegálisan lépte át a szerb-horvát határt, többnyire Bapska körzetében. A horvát hatóságok a hét közepétől már vonattal, a szerbiai Sidről közvetlenül a horvátországi Bródba (Slavonski Brod), majd néhány órán belül már a szlovéniai Dobovára szállítják a migránsokat.

A 24sata című horvát napilap szerint emiatt Szlovéniában feltorlódnak a migránsok, mert Ausztria csak fokozatosan, kisebb csoportokban engedi be őket területére. A lap arról is írt, hogy az illegális bevándorlók egyre türelmetlenebbek, így szombat délután a brezicei befogadóállomáson kisebb összetűzés tört ki közöttük. A Slovenske Novice szlovén hírportál beszámolója szerint a migránsok azokkal a vaságyakkal ütötték egymást, amelyeket a sátrakban helyeztek el a hatóságok. Egy migránst meg is késeltek a társai, de nem volt súlyos a sérülése - írta a portál. A sérültet kórházba szállították, és elfogták a késelőt is, aki az éjszakát börtönben töltötte; gyorsított eljárásban bíróság elé állítják. A rendbontást könnygázspray-vel és kutyákkal oszlatták szét a szlovén rohamrendőrök.

PestiSracok facebook image

Szlovéniában - a legfrissebb ljubljanai adatok szerint - október közepe óta 160 889 ezer illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba. Hétfőn 8568, kedden 5591, szerdán 7693, csütörtökön 5426, pénteken 6 655, szombaton 1716, vasárnap 6 óráig pedig újabb 1002 migráns lépte át a horvát-szlovén határt.

Forrás: MTI

Fotó: AFP

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.