Pesti Srácok

Vádemelés a cellatársukat kutyaként tartó rabok ellen

null

Vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség három fogvatartott ellen, aki tavaly nyáron két hónapon keresztül rendszeresen bántalmazta zárkatársát az egyik megyei fegyintézetben.

Takács Péter megyei főügyész közleménye szerint az elkövetők gyakran bántalmazták, fenyegették a náluk jóval idősebb, vékony sértettet, akinek ruháit, pénzét, tárgyait elvették. Áldozatukat ruhaneműből készített pórázzal az ágyhoz és a szekrényhez kötötték. Az elkövetők nem engedték, hogy a bántalmazott fogvatartott áthelyezését vagy orvosi vizsgálatát kérje.

A megfélemlített sértett nem mert minderről szólni a nevelőknek, próbált mindent megtenni, hogy ne bántsák. Végül bántalmazásának hangjait a szomszéd zárkában meghallók jelezték az őröknek a történteket.

PestiSracok facebook image

A tájékoztatás szerint a három elkövetőt az ügyészség aljas indokból, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés és aljas indokból, a sértett sanyargatásával, folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolja. Az irányadó büntetési tétel - a halmazati szabályokra tekintettel - 7 és fél évig terjedő szabadságvesztés.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.