Pesti Srácok

Vaklárma volt a németországi rajtaütés

null

Rendőri akció indult a Németország északnyugati részén fekvő Minden-Lübbecke járásban a párizsi vérengzésekkel összefüggésben körözött Salah Abdeslam elfogására. A helyi rendőrség közleménye szerint bejelentés érkezett a hatóságokhoz arról, hogy Salah Abdeslam a járásban tartózkodhat.

Az értesülés nyomán kezdett akcióban összesen kilenc embert, hat felnőttet és három gyereket ellenőriztek egy lakóházban és egy járműben. Nem találtak arra utaló jeleket, hogy a párizsi támadások feltételezett elkövetői között számon tartott Salah Abdeslam valóban a járásban tartózkodik, de az ellenőrzés alá vont személyek ügyében kezdett vizsgálatok még nem értek véget - áll a közleményben.

A rajtaütésről elsőként beszámoló Westfalen-Blatt című regionális lap az online kiadásában azt írta, hogy a rendőrök a Rahden-Varl nevű településen kezdték keresni Salah Abdeslamot, és egy szupermarket parkolójában őrizetbe vettek egy férfit, akit rövid idő után elengedtek. Rahden-Varl Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fekszik, Bielefeld közelében, a belga határtól nagyjából 150 kilométerre.

PestiSracok facebook image

Salah Abdeslam Belgium első számú körözött személye, a gyanú szerint még a november 13-án végrehajtott párizsi támadások éjszakáján jutott át Belgiumba. A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett merényleteknek 130 halálos áldozatuk volt.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.