Pesti Srácok

Végső búcsút vettek Göncz Árpád volt köztársasági elnöktől (GALÉRIÁVAL)

Végső búcsút vettek Göncz Árpád volt köztársasági elnöktől (GALÉRIÁVAL)

Végső búcsút vettek Göncz Árpád volt köztársasági elnöktől péntek délután az Óbudai temetőben. Az egy hónapja elhunyt volt államfőt a szeretet embereként jellemezték a ravatalnál elhangzott gyászbeszédekben.

"Te a szeretet embere voltál, a szeretetet hirdetted, mint (...) a Názáreti is, és mindenkihez volt jó szavad" - mondta személyes hangú beszédében Mécs Imre, aki Göncz Árpád államfővé választását azzal jellemezte, hogy ő egy "nagyon bölcs és jó paktum" eredményeként lehetett a frissen megalakult Magyar Köztársaság elnöke.

"Te minden idők legjobb köztársasági elnöke lettél", szeretet övezett, de ha kellett, nagyon határozott tudtál lenni - jelentette ki a korábban szabad demokrata, később szocialista képviselő. Hangsúlyozta, Göncz Árpád megmentette a magyar társadalmat, a magyar jogállamot azoktól a hibáktól, amelyeket a rendszerváltáskor nem tudtak elkerülni.

PestiSracok facebook image

Megemlékezése közben Mécs Imre úgy írta le a volt államfőt, mint aki "ember volt, az embereknek az embere", akit "nem lehetett nem szeretni", és az emberek óriási többsége szerette is őt; a szegény embereknek, az elnyomottaknak, a jogtalanoknak a szócsöve, aki tudott kemény és határozott lenni, aki tudott "gyűlölni a gyűlölettel szemben, a széthúzással szemben".

Nagy Imre és mártírtársai - Göncz Árpád által is szervezett - 1989-es újratemetésével "megjelent a nemzet, és erősek lettünk", egy nagy közösséggé váltunk - mondta Mécs Imre, majd arra kérte a gyászoló tömeget, hogy egymás kezét megfogva emlékezzenek az elhunytra.

Benedek Márton, Göncz Árpád legidősebb unokája beszédében egyebek mellett arra emlékezett: nagyapja humora mögött egyenes gerinc, hihetetlen élettapasztalat, sziklaszilárd jellem és a másik ember végtelen tisztelete bújt meg. Szerette az embereket és szerette Magyarországot - mondta.

Kijelentette, Göncz Árpád végig azon dolgozott, hogy Magyarországon is a szabadságon, emberi jogokon és társadalmi igazságosságon alapuló liberális demokrácia honosodjon meg, ami tőlünk nyugatabbra már kialakult. "Feladatunk annyi, hogy álmát megvalósítsuk, hogy szellemi örökségét továbbvigyük" - fűzte hozzá. Várszegi Asztrik mint "az őszinte szív és a nyílt szellem emberétől" búcsúzott Göncz Árpádtól, "aki szeretni tudott és szeretetre méltó volt".

A pannonhalmi főapát - akit még Göncz Árpád kért meg a búcsúztatására - úgy fogalmazott, sokak nevében vesz búcsút "teljes tisztelettel és szeretettel" a Magyar Köztársaság volt elnökétől, a férjtől, a családapától, az unokáiért rajongó nagyapától, az irodalmártól, de mindenekelőtt az embertől.

A püspök a teremtő Istennek megköszönve Göncz Árpád életét, felidézte megismerkedésüket, és azt, hogyan ismerte meg emberségét, gondolkodását, az emberek, a magyarság, az emberiség iránti szeretetét, és "mint börtönt járt és börtöntől többször fenyegetett embernek a mély szabadságvágyát".

A főapát Göncz Árpádot mint hívő embert zelótának (a szentíráshoz buzgón ragaszkodónak) mondta, aki jellemzése szerint "Isten igéjét radikálisan értelmező és követelő keresztény volt". A szertartás elején a Ha én rózsa volnék című dal hangzott el Koncz Zsuzsa és Bródy János előadásában, az egybegyűltek ezalatt egy-egy szál rózsát tartottak a magasba. A Göncz Árpádot gyászoló több ezres tömeg szinte teljesen megtöltötte a temető 16-os parcelláját. A számos magyar és külföldi állami vezető, politikus és közéleti személyiség között Áder János köztársasági elnök mellett megjelent Sólyom László és Schmitt Pál volt államfő, továbbá Heinz Fischer osztrák szövetségi elnök is.

Orbán Viktor miniszterelnök az állami vezetőktől távol, a gyászoló tömeg utolsó soraiban hallgatta végig a szertartást felesége társaságában. Jelen volt Medgyessy Péter és Boross Péter volt miniszterelnök, valamint Szili Katalin volt házelnök. Megjelentek egyházi méltóságok, köztük Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, kormánytagok, köztük Pintér Sándor belügyminiszter. A pártok képviseletében is többen lerótták kegyeletüket, így Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője, Fodor Gábor, a Liberálisok vezetője. Korábban közleményben jelezte jelenlétét Szél Bernadett, az LMP társelnöke, valamint Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke.

Göncz Árpád sírhelye a volt államfő kérésére Bibó István, Litván György és Vásárhelyi Miklós 1956-os elítéltek mellett fekszik.

Göncz Árpád október 6-án, életének 94. évében, családja körében hunyt el.

temetés (2)
temetés (3)
temetés (4)
temetés (5)
temetés (6)
temetés (7)
temetés (8)
temetés (9)
temetés (10)
temetés (11)
temetés (12)
temetés (14)
temetés (15)
temetés (16)
temetés (19)
temetés (20)
temetés (21)
temetés (22)
temetés (23)
temetés (24)
temetés (25)
temetés (26)
temetés (27)
temetés (28)
temetés (29)
temetés (30)
temetés (31)
Ajánljuk még

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

FBI-ügynök a PS-nek a 2020-as amerikai választásokról: No comment!

‎PS Riport 2023 október 4.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat nemzetközi kibervédelmi konferenciát hívott össze október 4–5. között. Ezen az eseményen először ültek asztalhoz kilenc európai ország, az Europol, az FBI kibervédelmi szakértői, valamint a magyar bűnüldözési szervek és a legnagyobb hazai bankok képviselői. A "Csalások a kibertérben" elnevezésű konferenciát a társhatóságok együttműködése, a határokon átnyúló online csalások elleni fellépés hatékonyságának fokozása érdekében hívták össze a szervezők. Bár maga a konferencia zártkörű volt, stábunknak sikerült interjút készítenie Chance Adam különleges ügynökkel. Az FBI munkatársával arról beszélgettünk, hogy milyen élete is van egy különleges ügynöknek, hogyan kezelik a kiberbűnözést az USA-ban, illetve, hogy tapasztaltak-e szabálytalanságokat a 2020-as amerikai választások során. Részletek a videóban!

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.