Pesti Srácok

Így mártotta be Orbánt Fischer Iván Amerikában

Így mártotta be Orbánt Fischer Iván Amerikában

Egy amerikai szövetségi bíró úgy ítélkezett, hogy a demokrata elnökjelölt Hillary Clintonnak nyilvánosságra kell hoznia a 2011-2013 közötti levelezését. A Válasz.hu egy magyar szempontból is figyelemre méltó levelet talált: Fischer Iván levelét, melyet a karmester a Clinton család bizalmas tanácsadóján, Vernon Jordan ügyvéden keresztül juttatott el 2011-ben az akkori külügyminiszternek. Két nappal azelőtt, hogy Hillary Clinton Budapestre látogatott volna.

A portál idézett a levél tartalmából is: "A sajtó már tele van azokkal a megjegyzésekkel, hogy Clinton látogatása a magyar kormány és orbáni politika jóváhagyásának fog tűnni. De neki is tisztában kell lennie azzal, hogy az Orbán-kormány épp lebontja a demokráciát Magyarországon, és az emberi jogokat, valamint a szólásszabadságot is figyelmen kívül hagyó zord rendszert épít. Kérem, figyelmeztesd Clintont a magyarországi útja előtt! Én mindig elérhető vagyok, ha segítségre vagy információra lenne szükségetek. Attól tartok, az amerikai nagykövet (Eleni Kounalakis), aki nagyon közel áll Orbánhoz, nem ad neki teljes, kiegyensúlyozott képet a veszélyekről. Ha Clinton nem jelenti ki nyilvánosan, hogy aggódik a diktatórikus tendenciák miatt, egy autokratikus rezsim támogatójaként tűnhet fel"

Fischer Iván levele teljes terjedelmében itt elolvasható.

PestiSracok facebook image

Forrás: Válasz.hu

Fotó: origo.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.