Pesti Srácok

Megszólalt Kovács Béla

null

Titkos dokumentumokat nem tártak elé, részletes vallomást tett, mindent elmondott, amit tudott - közölte a jobbikos politikus a Magyar Időknek a kihallgatását követően. Az ügyészeket készségesnek és tisztességesnek minősítette.

A képviselő a lapnak úgy fogalmazott, "nagyon fontos, hogy minél hamarabb, tisztességes eljárásban zárják le az ügyet". Azt mondta, december 20-ig már nem hallgatják ki az ügyében, mivel addig Strasbourgban lesz. Szerinte a mentelmi jogát kizárólag erre a nyomozásra vonatkozóan függesztették fel, de a jogszabályok szerint ez sem akadályozhatja a képviselői munkáját (erre a tényre Szikinger István, a férfi védője is felhívtaa PestiSrácok.hu figyelmét), és nem lehet kényszerintézkedést sem alkalmazni ellene.

Kovács Béla a Magyar Időknek azt is elmondta, hogy két héttel ezelőtt, pénteken már házkutatást tartottak nála, de állítása szerint a nyomozók nem találtak semmit. Tavaly május 15-én vált ismertté, hogy a legfőbb ügyész három nappal korábban diplomáciai úton Martin Schulz európai parlamenti elnökhöz fordult, kérve, hogy az EP függessze fel a jobbikos képviselő mentelmi jogát.

PestiSracok facebook image

A politikus ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel Moszkvába látogat. Kovács Béla több nyilatkozatban tagadta a kémkedés vádját. Az Európai Parlament jogi bizottsága hónapokon át vizsgálta, hogy a magyar ügyészség kérése alapján kiadható-e Kovács Béla a magyar hatóságoknak, Polt Péter legfőbb ügyészt is meghallgatták. A többi ilyen ügyhöz hasonlóan az egész folyamat zárt ajtók mögött zajlott.

Keresztes Imre, a KNYF főügyésze pénteken közleményben tudatta, hogy gyanúsítottként hallgatták ki az EP-képviselőt. Közleménye szerint Kovács Béla a gyanúsítással szemben panasszal élt. A jobbikos politikus tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, és érdemi védekezést terjesztett elő. A bűncselekmény büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés - olvasható a közleményben. A nyomozás határideje december 20. A minősített adatokat is tartalmazó nyomozás állásáról további tájékoztatás nem adható - írta a főügyész.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.