Pesti Srácok

A Nemzeti Front nyerte a francia regionális választások első fordulóját

null

A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) a szavazatok 30 százalékával megnyerte vasárnap a francia regionális választások első fordulóját, méghozzá viszonylag magas, 50 százalékos részvétel mellett - derült ki a France2 közszolgálati televízió által ismertetett exit poll eredményekből.

Ez volt az első országos választás a 130 halálos áldozatot követelő november 13-i párizsi merényletek után és az utolsó a 2017-es elnökválasztás előtt. A legnagyobb ellenzéki párt, a Nicolas Sarkozy volt államfő által vezetett jobbközép Köztársaságiak 27 százalékot kaptak, míg a kormányzó szocialisták a szavazatok 23 százalékával a harmadik helyre szorultak. Az FN a becslések szerint a 13 régióból hatban a legtöbb szavazatot kapta. A pártelnök Marine Le Pen és az unokahúga, Marion Maréchal-Le Pen által vezetett lista legalább 40 százalékot ért el a becslések szerint abban a két régióban, ahol a pártvezetők indultak, s így az északi Nord-Pas-de-Calais-Picardie-ban és a déli Provence-Alpes-Cote d'Azurön szinte biztos győztesnek számít a párt a jövő vasárnapi második fordulóban. Elzászban pedig a pártelnök jobbkezének számító Florian Philippot-nak van nagy esélye elhódítani a régió vezetését a konzervatívoktól.

Marine Le Pen, a Nemzeti Front vezetője az eredményekkel kapcsolatban azt mondta, ezzel az FN lett "Franciaország első számú pártja". "A nemzeti egység létrehozása a célunk, amelyre az országnak most szüksége van" - fogalmazott a pártelnök. A legnagyobb ellenzéki párt, a Nicolas Sarkozy volt államfő vezette jobbközép Köztársaságiak és szövetségeseik három régióban, míg a kormányzó szocialisták szintén három régióban végeztek az élen. A párizsi régióból még nem érkeztek be az eredmények.

PestiSracok facebook image

Nicolas Sarkozy vasárnap esti nyilatkozatában kizárta annak a lehetőségét, hogy pártja szövetségre lépjen a szocialistákkal annak érdekében, hogy megakadályozzák a szélsőjobboldal hatalomra jutását a régiókban. Az ellenzéki vezető beszédében a kormányzatból való kiábrándultságuk miatt az FN-re szavazókat és az első fordulóban távolmaradt választókat kérte meg, hogy a második fordulóban jobbközép pártjára adják a voksukat. A kétfordulós regionális választásokon 44 millió választópolgár az idén újrarajzolt 13 régió tanácsainak 1722 tagját választja meg hat évre. Az eddigi 22 régióból 21-et irányított a baloldal, amely a felmérések szerint alig három vagy négy régiót tud majd megtartani.

A november 13-i merényletek előtt a felmérések a jobbközép elsöprő győzelmét jelezték előre. A terrortámadásokat követően azonban a Nemzeti Front bevándorló- és iszlámellenes, valamint nacionalista retorikája visszhangra talált a francia társadalomban, miután kiderült, hogy két öngyilkos merénylő a migránsok közé vegyülve szivárgott be Európába. Az FN elsősorban Nicolas Sarkozy pártjától tudott szavazókat elhódítani. Miközben Francois Hollande államfő népszerűségi mutatója közel húsz százalékot javult a támadásokat követően meghozott biztonsági intézkedéseknek köszönhetően, pártja, a kormányzó szocialisták támogatottsága egyáltalán nem változott az elmúlt hetekben. A regionális tanácsok a költségvetésük háromnegyedét a közlekedésre és a középfokú közoktatásra, valamint kis- és középvállalatok támogatására fordítják, ezekről azonban egyáltalán nem esett szó az elmúlt hetekben a választási gyűléseken, amelyeken a terrorizmus volt a fő téma.

A választás végeredménye azon fog múlni, hogy a második fordulóban a bal- és jobbközép jelöltek összefognak-e a Nemzeti Front ellen azokban a régiókban, ahol a szélsőjobboldalnak esélye van a győzelemre.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.