Pesti Srácok

Dafke: Merkel lett az Év Embere a TIME magazinban

null

A TIME magazin szerkesztője, Nancy Gibbs árulta el, hogy az a személy, aki 2015-ben megnyitotta országának kapuit több százezer menekült számára és Európa hitelválságával foglalkozott lesz a TIME magazin választottja az év embere címre.

A magazin a címet azért adta Angela Merkelnek, mert „többet mert kérni országától, mint a legtöbb politikus, keményen helytáll az elnyomás elleni harcba és erőteljes sarokpontja a moralitásnak, egy olyan világban, ahol ez most hiánycikk.

Merkel az első hölgy, aki egyedül megkapta az év embere címet 1999 óta, bár hölgyek már csoport tagjaként megkapták a címet tavaly, az Ebola elleni harcosok között. Merkel a magazin szerint év elején Putyinnal szemben lépett fel, amivel lelassította az orosz elnök Ukrajna meghódítására tett kísérletét. Aztán abban a görög pénzügyi válságban lépett fel keményen, amely az európai pénzügyi rendszert fenyegette összeomlással. A legközelebbi eredmény a TIME magazin szerint a migrációs válság, amelyben azt érte el, hogy Európa lelkiismeretének nevezzék.

PestiSracok facebook image

A magazin főszerkesztője publicisztikájában így fogalmaz:

Gibbs, a főszerkesztő ezt tette hozzá:

A magazin választását még így magyarázta:

Mint ismeretes, a TIME magazin középen állónnak definiálja magát, amely a magyar politikai rendszerben a mérsékelt liberalizmus megfelelője.

Forrás: today.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.