Pesti Srácok

Tovább csökken jövőre a bankadó

null

Benyújtotta a bankadó csökkentéséről szóló törvénymódosítást az Országgyűlésnek a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca javaslata szerint az adó felső kulcsa további 7 százalékpontot csökken, így a jövő évre vonatkozó eddigi 0,31 százalékos terv helyett 0,24 százalék lesz. Az alsó kulcs változatlan marad, 50 milliárd forintig 0,15 százalék. 2016-ban az adó alapja a bankok 2009-es módosított mérlegfőösszege marad továbbra is.

Az NGM közleményében hangsúlyozza: a csökkentést informálisan támogatta Brüsszel is, és a kormány tartja magát az év elején az EBRD-vel kötött megállapodáshoz is. Ennek megfelelően 2017-től tovább csökkenhet a bankadó. Az erről szóló javaslatot 2016 első felében, a 2017-es költségvetés benyújtásával egy időben fogják közölni.

A kormány az EBRD-vel és az Erstével kötött megállapodásban azt vállalta, hogy a világrekorder, 0,53 százalékos bankadót 0,31 százalékra csökkenti jövőre. Korábban az is felmerült, hogy a több adót nyújtó bankok adókedvezményt kaphatnak, ez azonban az Európai Bizottság szemében tiltott állami támogatásnak minősülhetett volna. Két nappal ezelőtt viszont Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy a kormány jövőre „előrelépést kíván elérni a bankok hitelezési aktivitásának növelésében”.

PestiSracok facebook image

Forrás: VS.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.