Pesti Srácok

Újra börtönbe megy Hunvald György

null

Az MSZP egykori, VII. kerületi polgármesterét kétszer is elítélték, először jogerősen hivatali visszaélésért és magánokirat-hamisításért egy év szabadságvesztésre, egy másik ügyben pedig hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért két év hat hónapra - idézte fel a Magyar Idők.

Az egykori kerületvezető viszont összesen két és fél évet töltött előzetes letartóztatásban, de mindkét bíróság úgy határozott, hogy a volt politikus ezalatt kitöltötte teljes büntetését.

A különbségre a vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészség figyelt fel, és július 16-án a Fővárosi Törvényszéken különleges eljárásban indítványozta a fogva tartás utólagos beszámítását. Erről a törvényszék az ügyészi indítvánnyal egyezően döntött. Akkor közölték, hogy a jogerős ítéletben helytelenül szerepelt a fogva tartással kapcsolatos számítás, mivel az előzetesből csak egy évet lehet beszámítani.

PestiSracok facebook image

Ezt tette helyre a Fővárosi Törvényszék a végzésében, amely ellen Hunvald fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára. A másodfokú bíróság helybenhagyta a fővárosi végzést és megállapította, hogy Hunvald György így csak két és fél évet töltött ki az összesen három és fél évnyi büntetéséből. Ez a lap szerint a gyakorlatban azt jelenti, hogy a politikusnak mintegy tizenegy hónapra még vissza kell térnie a börtönbe.

Forrás: Magyar Isők/hvg.hu

Fotó: csepel.info

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.