Pesti Srácok

Strasbourg elmarasztalta Magyarországot

null

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi ítéletében elmarasztalta Magyarországot a közszférában dolgozó nyugdíjasok nyugdíjának folyósítására vonatkozó új szabályozás miatt, amely a bíróság szerint ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és sérti a megkülönböztetés tilalmát - számol be a 24.hu.

A strasbourgi bírói testület közleménye szerint az ügy előzménye, hogy az öregségi nyugdíjban részesülő, de ezzel párhuzamosan közalkalmazottként munkát vállaló Fábián Gyulának a jogszabályok módosítása után 2013. július 2-tól felfüggesztették a nyugdíja folyósítását.

A 2013. január 1-jétől hatályos nyugdíjtörvény értelmében a közalkalmazotti jogviszonyban nyugdíjasként továbbfoglalkoztatottaknak le kell mondaniuk az öregségi nyugdíjnak illetményük melletti egyidejű folyósításáról. A rendelkezés a magánszektorban dolgozókat nem érinti és a közszolgálatban állók között is különbséget tesz, az öregségi nyugdíjban részesülő miniszterekre vagy polgármesterekre például nem vonatkozik.

PestiSracok facebook image

A felperes panaszt tett az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál, ez azonban nem vezetett eredményre, ügyével ezért 2013. december 5-én a strasbourgi bírósághoz fordult. Az Emberi Jogok Európai Bírósága bár legitim célként fogadta el a költségvetési kiadások csökkentését, azonban úgy látja, hogy a magyar hatóságok nem indokolták meg ésszerűen és tárgyilagosan az alkalmazott különbségtételt. Az Európa Tanács által létrehozott bírói testület egyhangúlag elfogadott ítélete szerint a magyar államnak ezért összesen 18 ezer euró (nagyjából 5,7 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizetnie a panaszosnak.

Forrás. 24.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.