Pesti Srácok

Elszigetelődhet Németország különutas gazdaságpolitikája miatt

Elszigetelődhet Németország különutas gazdaságpolitikája miatt

Németországban egy héttel a kormányzó jobbközép CDU kongresszusa előtt élesen bírálta a pártelnök-kancellár Angela Merkel menekültpolitikáját a párt gazdasági tagozata. Angela Merkel „különböző rossz üzenetekkel" szívóhatást idézett elő, amelynek révén tömegessé vált a menekültek beáramlása Németországba.

Wolfgang Steiger, a párt gazdasági tanácsának főtitkára szerint Németország a kancellár elhibázott döntései révén "különutas" politikába kezdett, és ez „egyre inkább elszigeteltségbe" vezet. A vállalkozói szféra érdekeinek képviseletére szerveződött tagozat vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent összeállításban kifejtette, hogy Németország a menekültügyet közösségi szinten szabályozó dublini előírások „egyoldalú hatályon kívül helyezésével az uniós jog fölé helyezte magát".

A politikus irányváltásra szólította fel a kancellárt. Elmondta, hogy a tagozat szerint sürgősen be kell vezetni a befogadható menekültek felső létszámhatárát nemzeti és uniós szinten is, a szövetségi kormánynak pedig sürgősen gondoskodnia kell a Németországba érkező „bevándorlók magas számának" csökkentéséről. Ehhez a kormánynak „végre világos üzenetet kell küldenie mindazoknak, akik már a bepakolt bőröndjeiken ülnek".

PestiSracok facebook image

A FAZ összeállítása szerint a tagozat a CDU december 14-én kezdődő kétnapos kongresszusára készült állásfoglalásában kiemelte, hogy a „munka világába és a társadalomba rosszul beilleszkedett bevándorlók magas száma hatalmas társadalmi robbanást" idézhet elő. Ezért a valóban üldözött menekültek befogadására kell szorítkozni, fel kell gyorsítani a menekültügyi eljárásokat és korlátozni kell a menekültek családegyesítési jogát, és a menekültválság terheit nemzetközileg igazságosan meg kell osztani.

A tagozat azt is sürgeti, hogy minél hamarabb kezdődjék meg a menekült státus megszerzésére jó eséllyel rendelkező menedékkérők munkaerőpiaci integrációja. Ennek céljából egyebek mellett el kell törölni azt a túlságosan bürokratikusnak tartott szabályt, hogy a menedékkérők csak akkor, illetve abban az esetben vállalhatnak munkát, ha már legkevesebb három hónapja Németországban tartózkodnak, és az előírt vizsgálat kimutatja, hogy az adott munka elvégzésére nincs német vagy uniós állampolgárságú jelentkező.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.