gazdaságpolitika
A Telex megfejtette, hogy azért szavaznak az emberek a Fideszre, mert jobban élnek, a középosztály meg szemétláda, mert fogyaszt
Elolvastuk a Telex legfrissebb gazdasági elemzését, és kiégette az agyunkat a mindenszarizmus. A függetlenobjektívvanmásik portál ugyanis megfejtette, hogy azért szavaznak az emberek a kormánypártokra, mert jobban élnek, ami igazából nem jó, és a középosztály a hibás, mert továbbra is vásárol. Ha a logika kalapács lenne, sosem találná fejen a szerzőt. Csak abban értett egyet Varga Mihály és Matolcsy György, hogy a legfontosabb az infláció letörése
A legfontosabb feladatnak az infláció letörését nevezte Varga Mihály a közgazdász vándorgyűlésen elhangzott előadásában, amelyben kiemelte: a hitelminősítők látják a magyar gazdaság erősségeit is, például a feszes munkaerőpiacot és az erős bankrendszert. Kiemelte, hogy jövőre 2,7 százalékos hiányra törekszik a kormány fenntartható fiskális politika mellett, de vizsgálják egyes beruházások felfüggesztését. Ugyanitt Matolcsy György jegybankelnök – nem kímélve a kormányt – arról beszélt, hogy kalandor gazdaságolitika folyt, amelyet nem szabad megismételni. Kiemelte, hogy az infláció megeszi a növekedést; nem lehet választani, először az inflációt kell leszorítani, és utána lehet növekedés. Kecskés András közgazdász a PS-nek: Nem lepődtem meg az EU-s korrupciós botrány kipattanásán – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Az Európai Unió összehasonlítva például az USA-val igencsak rosszul áll a korrupció megfékezése tekintetében – állítja Kecskés András közgazdász. Ha egy amerikai állampolgár korrupciós botrányba keveredik bárhol a világban, rá mindenütt a szigorú amerikai törvények vonatkoznak. Ha egy amerikai vásárol egy villát például Dubajban, akkor az utolsó centig átvilágítják a hatóságok, hogy miből tellett neki rá. Ez az EU-ban nincsen így, ezért annyira nem vagyok meglepődve a legújabb, az unió parlamenti vezetéséig érő korrupciós botrányon – érvel a szakember. A laza, kiskapuknak teret adó uniós szabályozás miatt ma számos, Spanyolországhoz köthető szigetet ismerünk, amely hírhedt a pénzmosásról – mondja Kecskés András. Érdemes megnézni a legújabb EU-s botrányt gazdasági szempontból elemző beszélgetést. Szóba kerül Matolcsy György éles kormányellenes kritikája, illetve az is, hogy mire számíthatunk benzinügyben az előttünk álló időszakban. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.