Pesti Srácok

Az amúgy megvan, hogy a tavalyi év a gazdaságtörténet második legeredményesebb éve volt hazánk számára?

Az amúgy megvan, hogy a tavalyi év a gazdaságtörténet második legeredményesebb éve volt hazánk számára?

A tavalyi a magyarországi gazdaságtörténet második legeredményesebb éve volt a beruházásösztönzés szempontjából, a 2024-ben kötött megállapodások alapján 4000 milliárd forintnyi új beruházás érkezik hazánkba - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető leszögezte, hogy az utóbbi éveket a veszélyek és a válságok jellemezték, amelyek hatásai rendre begyűrűztek a gazdaságba is. "Fegyveres konfliktusok, terrorfenyegetések, egészségügyi válság - mind-mind rendkívüli nehézségeket okoztak a világgazdaság szereplőinek" - mutatott rá. Ennek kapcsán kifejtette, hogy mindennek nyomán új világgazdasági korszak kezdődött, s a változások rendkívül éles globális versenyt indítottak be a beruházásokért. Márpedig szavai szerint azt, hogy mely országok kerülhetnek az új éra győztesei közé, főképp az döntheti el, hogy kik tudják magukhoz vonzani a legfejlettebb technológiájú beruházásokat.

- húzta alá.

PestiSracok facebook image

Majd arról is beszámolt, hogy a kormány hetvenhét vállalattal kötött megállapodást új beruházásokról, amelyek összesen 4000 milliárd forintnyi értéket jelentenek. Szijjártó Péter üdvözölte, hogy ezeken belül a legtöbb beruházási projektet magyar cégek hajtják végre, huszonhárom vállalattal sikerült megállapodni, ami példátlannak számít.

- vélekedett.

Ennek alátámasztására rámutatott, hogy a legnagyobb beruházási volument a hét érintett kínai vállalat képviseli, ezek a teljes beruházási érték felét teszik ki, de dél-koreai és japán cégek is hoztak döntést új nagyberuházásokról.

- mondta.

"De a gazdasági semlegességet mutatja az is, hogy a negyedik legtöbb beruházást a németek, az ötödik legtöbb beruházást az amerikaiak, míg a hetedik legtöbb beruházást a svájciak hozták Magyarországra a tavalyi esztendőben" - folytatta. "Így a szélrózsa minden irányából érkeztek vállalatok, amelyek modern technológiát hoztak, s amelyek új munkahelyeket teremtettek Magyarországon" - tette hozzá.

A miniszter tudatta, hogy továbbra is a járműipari és az elektronikai beruházások adják a gerincét az új beruházásoknak, de az élelmiszeripar feljött a harmadik helyre, és tizenkilenc olyan, magas hozzáadott értékű projektről is megállapodás született, amelyek nyomán üzleti szolgáltatóközpontok, informatikai beruházások vagy kutatás-fejlesztési tevékenységek érkeznek hazánkba.

- fogalmazott.

Végül pedig arra is kitért, hogy már a múlté az országon belüli kelet-nyugati egyensúlytalanság, ugyanis Borsod-Abaúj-Zemplén és Komárom-Esztergom vármegye végzett az első helyen, miközben a kormány nagy erőkkel dolgozik a délnyugat-magyarországi térség fejlesztésén is, amit jól mutat, hogy Baranyába is érkezik három új beruházás a tavalyi megállapodások eredményeként.

- összegzett.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Lakatos Péter)

Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.

Hiába volt 92 lakója, a migránsvilla a helyiek szerint olyan volt, mint egy szellemház

Exkluzív 2023 szeptember 15.
Nem tudni mikor érkeztek és hogyan látták el magukat az illegális migránsok a 12. kerületi villában. A környéken lakók már régóta nem tapasztaltak mozgást a sem a házban, valamit az ahhoz tartozó telken sem. Úgy gondolták, hogy egyszerű munkások költöztek be az ingatlanba. Csütörtök este a rendőrség egy névtelen bejelentés alapján 92 illegális migránst talált a Béla király úti villában. Mivel az elfogottak nem tudták magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni, ezért a hatóságok visszavitték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.