gazdasági semlegesség
Trump, Orbán és a gazdasági semlegesség – Mit hozhat nekünk 2025?
Az örök pesszimisták már meg is jósolták, hogy Trump gazdaságpolitikája nem tesz majd jót nekünk, mert nem szereti Kínát. Az összefüggésekben természetesen már nem akartak elveszni, ezért nem is keresték azokat. Lássuk tehát, hogyan hathat a magyar gazdaságra a 2025-ös év Donald Trump elnöklésének és gazdasági semlegesség politikájának tükrében!Egészséges ország azzal kereskedik, akivel akar – Nálunk találkozhatnak a kelet-nyugati gazdasági érdekek
Legkésőbb a KGST határországaként megtanulhattuk, hogy soha nem tesz jót egy ország gazdaságának, ha kizárólag egy irányban mozog. Éppen ezért van szükség a gazdasági semlegesség elvére, a világ ugyanis változóban van, és a fő geopolitikai pólusokat összekötő nemzetek mindig profitálnak abból, ha náluk boltolnak a nagyhatalmak.Több kedvezmény és beruházás, mérsékelt gazdasági növekedés - ezeket tartalmazza a jövő évi költségvetés
Eltűnik a rezsivédelmi alap, de maradnak a kedvező árak, és egymillió forintos átlagbért szeretne a kormány – többek között ezek derültek ki a jövő évi költségvetésről. Varga Mihály szerint 440 milliárd forint marad a családoknál az új intézkedéseknek köszönhetően.Varga Mihály: Magyarország gazdasági semlegességre törekvése példaként szolgálhat más országok számára
Magyarország gazdasági semlegességre törekvése helyes irány, és példaként szolgálhat más országok számára is – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a G20-as pénzügyminiszterek és jegybankelnökök tanácskozása után az M1 aktuális csatornának adott interjúban Washingtonban.Szijjártó Péter: a magyar külpolitika célja a béke, a nemzeti szuverenitás és a gazdasági semlegesség
A magyar külpolitika elsődleges célja a veszélyek korában a béke előmozdítása, a nemzeti szuverenitás védelme és hazánk gazdasági semlegességének megőrzése – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Szijjártó elárulta, mi köze az amerikai tőkének a magyar gazdasági semlegességhez
Az amerikai vállalatok továbbra is a második legnagyobb beruházói közösséget alkotják hazánkban, és ekképpen nagy szerepet játszanak Magyarország gazdasági semlegességének garantálásában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Szijjártó Péter a gazdasági semlegesség startégiáját ismertette a WTO főigazgató-helyettesének
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar kormány gazdasági semlegesség startégiáját ismertette szerdán Genfben a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) főigazgató-helyettesének, aki szerint ez a helyes stratégia, a helyes út.Szijjártó Péter: a gazdasági semlegesség a gyakorlatban is megvalósul Magyarországon
A gazdasági semlegesség gyakorlati megvalósulását jelenti, hogy Magyarországon a német és a kínai vállalatok nyugodtan együttműködhetnek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a BYD beszállítói fórumán, Budapesten.Kocsis Máté: nemzeti konzultációt kezdeményez a Fidesz gazdasági kérdésekben
Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz, melynek témái között a gazdasági semlegesség, a kis és középvállalkozások támogatása, a béremelés, a munkáshitel, a lakhatás és a családtámogatások szerepelnének - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hétfőn.Ajánljuk még