Pesti Srácok

Épül az osztrák kerítés, karácsonyra kész lesz

Épül az osztrák kerítés, karácsonyra kész lesz

Megkezdődött a kerítés építése az osztrák-szlovén határon fekvő spielfeldi átkelőnél hétfő délután, a tervek szerint az építkezést karácsonyig befejezik. Egyes médiaértesülések szerint a kerítés pár száz méterrel hosszabb, akár 4,2 kilométeres is lehet.

A munkálatokat egy tiroli építési vállalkozás végzi és csaknem negyven, a karintiai Villachból érkező katona közreműködik. A cölöpök beverését már elkezdték, nemsokára több tekercsnyi dróthálót is felállítanak majd.

Hétfő délután több markológép is dolgozott már a környéken, a vasúti sínekhez közel, a gyűjtőhely nyugati oldalán. Betonmunkálatokat nem végeznek, így amennyiben a kerítésre már nem lesz szükség, egyszerűen el tudják majd távolítani a cölöpöket.

PestiSracok facebook image

A november közepén bejelentett tervek szerint Ausztria mintegy 4 kilométeres kerítést épít a stájerországi Spielfeldnél a menekültek szabályozott áthaladása érdekében. A helyenként négy vagy 2,5 méter magas kerítés a spielfeldi határátkelőt keletre 200 méteren át egészen az A9-es autópályáig, az átkelőtől nyugatra pedig 3,5 kilométer hosszan a grassnitzbergi határátkelőig fog húzódni. Egyes médiaértesülések szerint a kerítés pár száz méterrel hosszabb, akár 4,2 kilométeres is lehet - erről a belügyminisztérium dönt majd.

Az átkelőhöz terelőközpontot is építenek. A tervek szerint a migránsok haladását terelőkordonok irányítják, családok, illetve nemek szerint osztják szét őket. A beutazási ellenőrzés után vagy visszafordítják vagy ellátják és továbbutaztatják a migránsokat egy ausztriai befogadóállomásra. Az osztrák kormány becslése szerint a kerítés 1,2 és két millió euró közötti összegbe kerülhet.

Napok óta sokkal kevesebben érkeznek Ausztriába, az elmúlt hetek emberáradatához képest. Vasárnap egy menekült sem lépte át az osztrák-szlovén határt. Hétfő délelőtt ugyancsak nem volt senki sem a spielfeldi határátkelő osztrák oldalán, ekkor a szlovéniai Sentiljben 1200-an várakoztak.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.