Pesti Srácok

A magyar vezetés tegye magáévá az emberség igaz szellemét

A magyar vezetés tegye magáévá az emberség igaz szellemét

A magyar vezetés tegye magáévá az emberség igaz szellemét, és segítsen azoknak, akik akaratuk ellenére, a döntés lehetősége nélkül kényszerültek elhagyni otthonaikat – áll az Európa Tanács (ET), az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) közös közleményében. A szervezetek hangnemváltást szorgalmaznak Magyarországon a menekültekkel kapcsolatban.

A nemzetközi szervezetek azt kérik, hogy Magyarország tartózkodjon az olyan politikáktól és gyakorlatoktól, amely az intoleranciát, a félelmet és az idegengyűlöletet táplálja a menekültekkel és migránsokkal szemben.

PestiSracok facebook image

- áll a kommünikében.

Az ET, az UNHCR és az EBESZ ODIHR álláspontja az, hogy a kormány által a közelmúltban indított tájékoztatási kampány a háború és más konfliktusok elől menekülőket bűnözőnek, behatolónak, határsértőnek, terroristának állítja be vallási meggyőződésük és származásuk alapján. A szervezetek szerint, „nem ez az első ilyen kormányzati kommunikációs kampány Magyarországon".

A szóban forgó szervezetek hangsúlyozzák annak fontosságát, hogy a magyar kormány ismerje el, a menekültek traumák, tragédiák és veszteségek átélése után érkeznek Európába, hogy reményre és az újrakezdés lehetőségére leljenek a háború és a konfliktusok megpróbáltatásai után.

Az ET, az UNHCR és az EBESZ ODIHR úgy véli, hogy az Európai rendszer részeként Magyarországgal szemben az az elvárás, hogy járuljon hozzá a kontinens második világháború óta legsúlyosabb menekültválságának kezeléséhez, és tartsa tiszteletben nemzetközi jogi kötelezettségeit.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.