Pesti Srácok

Megéri védeni az országot: januártól több pénzt kapnak a katonák

null

A honvédelmi ágazatban dolgozók bére, béren kívüli juttatásai, pótlékaik is emelkednek januártól.

Idén júliustól első lépésben már átlagosan 30 százalékkal emelték a katonák és a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresetét. 2016 januárjától 2019 januárjáig pedig 5-5 százalékkal, összességében átlagosan 50 százalékkal növelik a katonák illetményét.

Az alapilletmény szempontjából az állomány tagja által betölthető szolgálati beosztásokat a beosztás szerinti felelősség, a szervezeti hovatartozás és a vezetői jelleg alapján hét osztályba kell besorolni. Minden besorolási osztály az egyes rendszeresített rendfokozatok által meghatározott húsz-húsz besorolási kategóriából áll.

Emellett a kormány döntése értelmében a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak július elsejétől 8450 forintos pótlékot kapnak, amely januárban - a duplájára - 16 900 forintra emelkedik.

A honvédségi dolgozók jövőre 11 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak, szemben az idei 5000 forint értékű utalvánnyal, a ruházati illetményük pedig 24 ezer forinttal lesz több. A hivatásos és szerződéses katonák, valamint a közalkalmazottak részére ezen kívül havonta 4300 forint önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulást is biztosítanak, ami szintén több mint az idei.

Forrás: MTI

Fotó: honvedelem.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.