Pesti Srácok

Megint foglalkoznak velünk a német sajtóban

Megint foglalkoznak velünk a német sajtóban

A Süddeutsche Zeitung című liberális német lap a lengyel kormány tevékenységével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal szombati számában. A Veszélyeztetett Kelet című kommentárban a szerző, Cathrin Kahlweit kiemelte: Lengyelországban a konzervatív kormány megpróbálja végrehajtani mindazt, amit "a konzervatívok Magyarországon már megcsináltak - szolgálójukká tenni az államot", ez a törekvés azonban a lengyel kormány részéről "nem fog sikerülni".

Hozzátette, hogy "a demokrácia leépítése" Lengyelországban oly gyorsan zajlik, hogy a pesszimisták is meglepődtek, és még Orbán Viktor magyar kormányfő sem volt ennyire "hatékony" 2010-ben, amikor másodszor hatalomra került, pedig ő "azért nagyon sietett". Brüsszelben és nyugat-európai fővárosokban meg is jelent az aggodalom, hogy Lengyelország "a +magyar modellt+ utánozza", de ez nem sikerül majd, mert "a +magyar modell+ a maga nemében egyedülálló" - írta Cathrin Kahlweit.

Kifejtette, hogy "a +társadalom orbanizálása+, ami Magyarországon már meggyökeresedett", hosszabb távon és teljes mértékben csak nagy "társadalmi költségek" árán ültethető át más uniós tagországokban, Lengyelország és Magyarország között pedig eleve kevés közös vonás van. Egyebek között hozzátette, hogy míg a lengyel társadalom szerinte nem hagyja, hogy a kormánypárt megfossza mindattól, amiért évszázadokig küzdött, Orbán Viktor egy "megosztott, (egymással) ellenségeskedő, tönkretett" társadalmat vett át, amelyben "nem volt és most sincs szervezett, hatékony ellenzék", "az intenzív klienspolitika" révén "valamennyi fontos hálózat" a kormány irányvonalát követi, és az "ellenállás a bázisban marginális".

PestiSracok facebook image

Magyarországon megbüntettek egy vállalatot, mert egy kormányközeli zenész világnézetét "merészelte" kritizálni - olvasható a Der Standard című osztrák napilap szombati számának kommentárjában. A szerző meglátása szerint mindennek az az üzenete, hogy aki Magyarországon "morog", az számolhat a kormány haragjával. A cikkíró szerint ebben "az a tragikus", hogy a magyar emberek többsége támogatja vagy tudomásul veszi Orbán kormányzását. Európa többi részén működő civil szervezeteknek, szakszervezeteknek, pártoknak vagy vállalatoknak azonnal meg kellene fontolniuk, hogy miképpen lehetne a magyar civil társadalmat feléleszteni - véli a szerző.

http://derstandard.at/2000027778879/Sanktionen-gegen-Telekom-Orbans-Weltbild

MTI Fotó:    

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.