Pesti Srácok

Politikai pedofilia DK-módra

Politikai pedofilia DK-módra

Jogerősen nem bűnös rágalmazásban Bélafi László veszprémi vállalkozó, akit Katanics Sándor, a Demokratikus Koalicó (DK) - korábban MSZP-s képviselő - színeiben jelentett fel még tavaly januárban az úgynevezett Hangvilla-project kapcsán kialakult politikai vita hevében.

A Hangvilla Veszprémben mára kedvelt multifunkciós kulturális közösségi tér, azonban a beruházást Katanics Sándor több alkalommal bírálta, többek között a szerződést, és egyéb finanszírozási pontokat. A támadások miatt a veszprémi polgármester és a Hangvillát üzemeltető Swing Swing Kft. ügyvezetője, Bélafi László sajtótájékoztatót tartott, ahol a vállalkozó azt mondta, hogy "politikai pedofilia", amit Katanics Sándor bírálat címén tesz. Az ellenzéki politikus a kijelentés után rágalmazás miatt feljelentette a vállalkozót. Az elsőfokú nyomozóhatóság, majd az ügyészség egyaránt elutasította a feljelentését, így a DK-s politikus pótmagánvádlóként a Veszprémi Járásbírósághoz fordult, majd miután az bűncselekmény hiányában elutasította a pótmagánvádat, fellebbezett. Így került a per a Veszprém Megyei Törvényszékre, amely most végzésében jórészt helybenhagyta az első fokon eljáró bíróság ítéletét, így Bélafi immár jogerősen sem követte el a rágalmazást.

Bélafi László portálunknak azt mondta: „nagyon örülök, hogy ennek a méltatlan ügynek a végén, másfél év után végre nem vagyok vádlott.” Álláspontja szerint véleményt nyilvánított a DK-s politikus tevékenységével kapcsolatban, mint arra a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, majd a bíróság másodfokon is rámutatott. Hozzátette, egy politikus köteles tűrnie a rá irányuló kritikákat.

PestiSracok facebook image

Címlapfotó: mario.hu

Ps információ

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.