Pesti Srácok

Valóban merényletre készültek a miniszterelnök ellen

Valóban merényletre készültek a miniszterelnök ellen

Több fontos bizonyítékot is lefoglaltak a hatóságok az Orbán Viktor meggyilkolására készülő két férfinél – írja a Nol.hu. A Magyar Nemzeti Hadsereg november 22-én elfogott két aktivistája „egy ólomgolyó a fejbe” alapon győzték volna meg a kormányt, hogy adja át a hatalmat.

Jóval a két férfi által tervezett akció előtt kimenekítették Orbán Viktort, ahol lecsaptak volna – írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a Nol.hu. A kimenekítés már azelőtt megtörtént, hogy a gyanúsítottak, M. Péter (62) és R. Gyula (60) elindultak volna végrehajtani tervüket. Egyes szakértők szerint túl korán, a tervezett helyszíntől túl messze vették őrizetbe a feltételezett elkövetőket, a TEK azonban azzal érvel, nem akarták megkockáztatni, hogy a szélsőséges fegyveresek túlságosan hosszan autózzanak a városban.

A Nol.hu által megszólaltatott rendőrségi forrás szerint komolyan kellett venni a két férfit, a házkutatások során is az eltökéltségre utaló kétségbevonhatatlan bizonyítékok kerültek elő. A tervezett akció időpontjához közeledve megváltozott a két férfi viselkedése is, elszántak és céltudatosak, zárkózottak, fegyelmezettek lettek. A gyanú, hogy a merénylet szándékával ültek autóba akkor is fennáll, ha jelenleg lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítják őket.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: nol.hu

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.