Pesti Srácok

Soros-féle civilek kevernek az oktatásban - Rétvári ígéri, minden panaszt meghallgatnak

null

Széles körű párbeszéd kezdődik a köznevelési kerekasztallal: nemcsak az oktatásban dolgozók, hanem azok véleményét is igyekeznek megismerni, akik érintettek a köznevelésben, mint a szülők, a munkaadók, a tudomány vagy a művészet világa - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.

Rétvári Bence közölte: hétfőtől az ország összes tankerületében folytatódik a köznevelési konzultáció, amelynek célja, hogy megismerjék az iskolák információit, tapasztalatait és hasznosítsák őket a köznevelési kerekasztal munkájában. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a kormány a legjobban fel tudjon készülni a köznevelési kerekasztalra, a lehető legszélesebb körű köznevelési konzultációt indítják el Magyarország történetében, minden iskolának lesz alkalma elmondani a véleményét.

Azt várják a tankerület-vezetőktől, hogy gyűjtsék össze a pedagógusoknak a köznevelés rendszerére vonatkozó észrevételeit, javaslatait - mondta az államtitkár. Hozzátette: az elhangzottakat a tankerületi vezetők eljuttatják a Klebelsberg Intézményfenntartó Központba, és a minisztérium megosztja ezeket a véleményeket a köznevelési kerekasztal résztvevőivel.

PestiSracok facebook image

Ezeken a szakmai megbeszéléseken ismertetik továbbá - tette hozzá -, hogy miként csökkennek a pedagógusok adminisztrációs terhei. Ezzel kapcsolatban említette, hogy a pedagógusoknak az eddigiekhez képest egyharmadnyi időt kell online felületek előtt tölteniük, és bizonyos minősítésekre kettő helyett ötévente kerül sor. Kitért arra is, hogy a tanárok és intézményvezetők megkapják a köznevelési kerekasztal összehívásával kapcsolatos tájékoztatást.

Rétvári Bence hangsúlyozta: bizonyos irányokat fontosnak tartanak a köznevelés szempontjából, ezeken nem szeretnének változtatni. Ide sorolta a pedagógusok béremelésének folytatását, amelyre szavai szerint idén is 34 milliárddal több jut, az ingyenes tankönyvellátás bővülését, ami szeptembertől már az egész alsó tagozatot érinti, az ingyenes étkezést kapó gyermekek körének bővítését, valamint azt, hogy visszaszerezzék a "pedagógusi hivatás megbecsültségét".

Utóbbival kapcsolatban részletezte: "A pedagógusbérek az elmúlt három évben átlagosan 40 százalékkal emelkedtek", és pedagógusi pályára is mintegy másfélszer annyian jelentkeznek, mint öt éve.

Úgy fogalmazott: látható, hogy sok kritikusa van a köznevelési rendszernek; közöttük egyrészt a szocialista pártot említette, amely szavai szerint "megpróbálja elfeledtetni", hogy "akár egyhavi bért" vett el kormányzása alatt a pedagógusoktól és 381 helyen szűnt meg az oktatási tevékenység a szocialista-liberális kormányok idején, "utcára téve pedagógusok ezreit", másrészt olyan szervezeteket, amelyeknek "nem a téma fontos, hanem a kormányzat politikája elleni tiltakozás".

A Bajnai-kampányból ismert civilek kevernek a háttérben

Vastagon benne van a politika a pedagógusok közti elégedetlenség szításában – hívja fel a figyelmet a "CSVM-blog" a Blogstar.hu nevű közösségi oldalon.

Mára hívott össze „Országos tantestületi értekezletet” a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Hívatlanul Hálózat és a Human Platform. A szervezők utaztatást is vállalnak, a vidékről jövők számára az utazási költségeket megtérítik.

Február 3.-ára pedig egy tüntetést is kilátásba helyeztek a szervezők az oktatás helyzete miatt, a blog írója szerint a háttérből ellenzéki politikusok mozgatják a szálakat.

Mint írja a Hívatlanul Hálózat tagszervezete a Humán Platformnak. Szoros kapcsolatban állnak a TASZ-szal és a Soros Alapítvány által létrehozott Eötvös Károly Intézettel. A cikksorozatból az is kiderül, a Humán Platform nem csak a tanárok ügyét viseli a szívén, korábban menekültbarát megmozdulásokat szervezetett, szót emelt az internetadó ellen, 2013-ban pedig a civil szervezethez köthető Krétakör volt a hátországa a „Az alkotmány nem játék” elnevezésű csoportnak, amely elfoglalta a Fidesz szákházat. A civil tömörülések számos ügy mögé beálltak már. Szerveztek tüntetést a Norvég Alap pénzéből, de 2012-ben anyagi támogatást kaptak a Soros György által finanszírozott alapítványtól is, összesen 35 milliói forintot. A Human Platform tagjai közt van például Heller Ágnes filozófus, Ferge Zsuzsa szociológus, és Tordai Bence a PM szóvivője is.

A teljes cikk itt található!

Forrás: MTI/csvm.blogstar.hu, fotó: orientpress.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.