Pesti Srácok

A Human Rights Watchnak nem tetszenek a nyugati kormányok intézkedései migránsügyben

null

A terrortámadásoktól és a menekültek jelentette potenciális veszélytől tartó nyugati kormányok kontraproduktív lépéseket vezettek be tavaly a biztonság nevében - állapította meg szerdán Isztambulban nyilvánosságra hozott világjelentésében a Human Rights Watch (HRW) elnevezésű emberi jogvédő szervezet.Kenneth Roth, a HRW ügyvezető igazgatója rámutatott, hogy miközben a haláltól és az éhezéstől való félelem 2015-ben milliókat késztetett arra, hogy elhagyják Szíriát és a többi konfliktusövezetet, addig az attól való félelem, hogy "mit is jelentene a menedékkérők beáramlása, különösen Európában, sok kormányt arra késztetett, hogy megpróbálja bezárni a kaput".

Roth elmarasztalta Európát és az Egyesült Államokat azért, mert - különösen a novemberi párizsi támadások nyomán - megengedték, hogy a terrorizmustól való félelem "a kirívó iszlámfóbiának és a menekültek szégyentelen démonizálásának" megerősödéséhez vezessen, ami éppen azokat a közösségeket idegeníti el, amelyek segítséget nyújthatnának a terrorellenes erőfeszítésekben.

A HRW igazgatója szerint az iszlámfóbia a legkevésbé kívánatos eszköz a terrorelhárítás szempontjából.

PestiSracok facebook image

Az emberi jogvédő szervezet azért Isztambulban tette közzé világjelentését, mert Törökország 2,2 millió szíriai menekültet fogadott be és egyben az Európába tartó migránsok fő kiindulópontja is. Roth óvta a török kormányt - amelynek az EU több milliárd eurós támogatást ígért a migránsok továbbvándorlásának megakadályozása fejében - attól, hogy visszafordítsa Szíriába a menekülteket vagy hogy részese legyen az EU azon erőfeszítésének, hogy "megtagadja az alapvető jogokat az üldöztetés elől menekülőktől".

Az igazgató szerint az az egymillió menedékkérő, aki 2015-ben a tengeren átkelve érkezett Európába, mindössze 0,2 százalékát jelentené az EU lakosságának, ha az uniós tagállamok megállapodnának a letelepítendők szétosztásában. Roth úgy vélekedett, hogy ha menekülők biztonságban és rendezetten érkezhetnének Európába, akkor csökkenne a tengerbe veszők száma és egyúttal könnyebbé válna a bevándorlási illetékesek dolga a biztonsági kockázatok kiszűrésében.

A jelentés szerint az amerikai és az európai politikai döntéshozók a terrorfenyegetést lehetőségként használják fel a bűnüldöző szervek hatásköreinek kibővítésére, beleértve a tömeges megfigyelést. A 659 oldalas, 90 országra kiterjedő jelentés szerint - amely az uniós országok politikáját egyenként nem tárgyalja - megállapította, hogy Oroszország és Kína évtizedek óta nem látott keménységgel sújtott le a civil társadalomra. A HRW hasonló tendenciát mutatott ki Törökország, Kenya, Szudán, Dél-Afrika és Izrael esetében.

A szervezet ugyanakkor elismeréssel emelte ki, hogy Írországban, Mexikóban és az Egyesült Államokban tavaly engedélyezték az azonos nemű párok házasságát, Mozambikban pedig 2015 óta nem kezelik bűncselekményként a homoszexualitást.

MTI

Fotó:HRW

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.