Pesti Srácok

Belülről bomlik Schengen – Olaszország is visszaállítaná a határellenőrzést

Belülről bomlik Schengen – Olaszország is visszaállítaná a határellenőrzést

Svédország és Dánia után az olasz kormány is fontolgatja, hogy visszaállítja a határellenőrzést a Szlovéniából érkező migránsok növekvő létszáma miatt az összes közös határátkelőnél - írta a Corriere della Sera című olasz napilap kedden.

Az újság úgy értesült, hogy a római belügyminisztériumban már kidolgozták az olasz-szlovén határellenőrzés újbóli bevezetésének tervét és átadták Angelino Alfano belügyminiszternek. A tervezetben „rendkívülinek" nevezett intézkedések akkor lépnek életbe, ha a Szlovénia felől érkező bevándorlók száma hirtelen jelentősen megugrik és a szlovén hatóságok „eddigi együttműködése megszűnik". Tavaly nyár óta az olasz és szlovén hatóságok szorosan együttműködnek a határellenőrzésben, az olaszok szerint azonban az utóbbi időszakban fokozatosan emelkedett a Szlovéniából Olaszországba belépő bevándorlók száma, akiket a szlovénok nem regisztrálnak: hetente 300-400 emberről van szó.

A határellenőrzés helyreállítása a két állam közötti összes átkelőhelyet érintené gyalogos, közúti és vasútvonalon levő határátkelőnél is. Decemberben egyébként az olasz oldalon a Szlovéniával határos egész Friuli-Venezia Giulia tartományban növelték a katonák és a rendőrök számát.

PestiSracok facebook image

A Corriere della Sera úgy vélte, az olasz belügyminisztérium attól tart, hogy a Franciaországban a párizsi terrorista támadásokat követően bevezetett határellenőrzés, a Svédország és Dánia közötti határellenőrzés, valamint az időközben fokozódó közel-keleti válság következtében az Európa felé irányuló migránsáradat az Olaszországra „nehezedő terhet" növelheti. A bevándorlók létszámának ugrásszerű növekedése esetén Olaszország visszaállíthatja az ellenőrzést a szlovén határon. A római belügyminisztérium véleménye szerint Olaszországot a többi államban nem regisztrált bevándorlók árasztanák el, miközben az Európai Bizottság decemberben Róma ellen éppen a hiányos regisztráció miatt jelentett be kötelezettségszegési eljárást. A francia-olasz és az osztrák-olasz határon az ellenőrzés már tavaly életbe lépett, Olaszország többi részét pedig tenger övezi.

Az olasz kormány ugyanakkor elégedetlen a bevándorlók Brüsszel által ígért áthelyezésének ütemével. A szeptemberi megállapodás szerint Olaszországból két év alatt 40 ezer bevándorlót kell áthelyezni más európai tagállamba, nyolcvanat naponta. Október és december között azonban "csak" 190 eritreai és szíriai indult el, és január 15-ig további ötvennek kell elhagynia Olaszországot.

A Corriere della Sera megfogalmazása szerint mindez jól bizonyítja, hogy „nem létezik semmilyen közös európai befogadási politika".

2014-ben 170 ezer bevándorló érkezett Olaszországba, tavaly pedig több mint 150 ezer.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.