Pesti Srácok

Busznyi bevándorlót küldtek Merkelnek

Busznyi bevándorlót küldtek Merkelnek

A szövetségi kormány menekültpolitikája elleni tiltakozás jeleként menekülteket szállított csütörtökön a berlini kancellári hivatal elé egy bajor önkormányzati vezető.

A szír menekülteket a landshuti járás elöljárója, Peter Dreier szervezésében szállító buszt a menekültügyért felelős berlini tartományi hivatal (Lageso) egy képviselője fogadta. A menekülteket át akarták szállítani egy másik buszra, hogy berlini befogadóállomásokra vigyék őket. Helyszíni jelentések szerint azonban egyelőre nem hajlandóak átszállni, így mindkét busz a kancellária előtt vesztegel.

A ZDF országos közszolgálati televízió és az n-tv hírtelevízió egyaránt arról számolt be, hogy a menekülteket nem tájékoztatták előre pontosan arról, hogy mi vár rájuk a fővárosban. Az n-tv szerint egyeseket azzal az ígérettel vettek rá az utazásra, hogy Berlinben majd lakást kapnak.

PestiSracok facebook image

Steffen Seibert kormányszóvivő közleményben reagált az akcióra, rámutatva, hogy a menekültek elhelyezése a tartományok és az önkormányzatok feladata. Hozzátette, hogy a tartományi rangú Berlin vezetése "köszönetet érdemlő módon" vállalta, hogy csütörtök éjszakára gondoskodik a kancellári hivatal elé vitt menekültek elszállásolásáról.

A szövetségi kormány tudja, hogy a menekültválság rendkívüli teher a tartományoknak és önkormányzatoknak, ezért vezette be az új finanszírozási rendszert, amelyben a szövetségi kormány havonta fejenként 670 euróval járul hozzá a menedékkérők ellátásához a regisztrációtól a kérelem elbírálásáig. A szövetségi kormány egyebek között azzal is támogatja a tartományokat és önkormányzatokat, hogy szövetségi tulajdonú ingatlanokban 140 ezer férőhelyet alakított ki menedékkérők elhelyezésére - áll a kormányszóvivő közleményében.

Steffen Seibert kiemelte, hogy a szövetségi kormány egy sor intézkedést kezdeményezett európai és nemzetközi szinten a Németországba érkező menedékkérők számának csökkentése céljából, és ez a szám tavaly október óta jelentősen csökkent is.

Peter Dreier már tavaly októberben megírta Angela Merkel kancellárnak, hogy amennyiben Németország egymillió menekültet fogad be, akkor a járásban 1800 embert kell elhelyezni, és erről gondoskodnak is majd, de az összes "létszámon felüli" menekültet a kancellári hivatal elé küldik.

A Die Welt című lap szerint a kancellár olvasta a Szabad Választók (Freie Wähler) nevű párt politikusának levelét, majd felhívta, elbeszélgetett vele a menekültválság kezeléséről, megadta neki hivatalvezetője telefonszámát és megkérte, hogy jelezze, ha beváltja ígéretét. Megjegyezte, hogy szerinte nem lenne sok értelme az akciónak, mert a menekültet vissza kellene küldenie Görögországba, ahonnan előbb-utóbb úgyis visszamennének Németországba.

Peter Dreier szerint október óta tovább romlott a helyzet, de a "nagypolitika" berlini szereplői ezt nem hajlandóak észrevenni és nem értik a települési önkormányzatok gondjait. Csak azt hajtogatják, hogy nincs is gond, hiszen kevesebb menedékkérő érkezik, pedig a landshuti járásban is egyre nagyobb a baj, és a menekültválság folyton növekvő terhei miatt veszélybe került a társadalmi béke - fejtette ki a politikus több csütörtöki interjúban. Hangsúlyozta, hogy a kormánynak sürgősen korlátoznia kell a menekültáradatot és lakásépítési programokkal gondoskodnia kell arról, hogy az önkormányzatok megfelelően el tudják helyezni menekülteket.

A járási vezető 51 menekültet akart a kancellária elé szállítani, de végül csak 31-en vállalkoztak az utazásra. A Die Welt szerint Emilia Müller bajor szociális miniszter megpróbálta lebeszélni Peter Dreiert a tiltakozó akcióról, és jogi lépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem tesz le tervéről. A politikus azonban "bebiztosította magát", egyebek között azzal, hogy az utat nem közpénzből, hanem adományokból finanszírozza.

A Bild című lap megkeresésére a miniszter azt mondta, hogy Peter Dreier nem járási vezetői minőségében, hanem magánemberként hajtja végre tiltakozó akcióját, amelyben menekültként elismert emberek vesznek részt, akik jogállásukból adódóan szabadon utazhatnak és bárhol letelepedhetnek az országban.

Peter Dreier akcióját élesen bírálták a szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek, mindkét párt populizmusnak minősítette a menekültek demonstratív elszállítását Bajorországból a berlini kancellári hivatal elé.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.