Pesti Srácok

Gyurcsány Ferenc 120 oldalas pártprogrammal készül a következő választásra

null

Közvetlenül választott államfő, kormány alá rendelt ügyészség, öt év alatt megduplázott egészségügyi bérek – ezt tervezi a Demokratikus Koalíció. Az új program részleteiről Gyurcsány Ferenc pártelnök a nol.hu-nak beszélt.

Nem elég annyit mondani, hogy leváltjuk ezeket – mondta Gyurcsány Ferenc a lapnak. A DK elnöke csaknem 120 oldalas programjavaslatot készített elő a következő választásra „Sokak Magyarországa” címmel. A lapnak azt is elmondta, ha marad a menekültválság, szerinte azon csak veszít a pártja.

A baloldali egységpártról ma már kevesebbet beszél, úgy látja, az oldal vagy egységesül, vagy marginalizálódik. „De az együttműködés módszerét és tempóját nem diktálhatjuk mi. Ez a legnagyobb szereplő felelőssége, a szocialistáké.” Ha a DK lesz a legnagyobb párt, ők nem fognak habozni. De arra nem számít, hogy ez rövidtávon bekövetkezne.

PestiSracok facebook image

A tervezet szerint Gyurcsány népszavazáshoz kötné az alkotmánymódosítást, a köztársasági elnök beiktatását kétharmados parlamenti többség híján. Az ellenzéki politikus senkitől sem venné vissza az állampolgárságot, de a szavazati jogot jelenlegi vagy korábbi huzamos Magyarországon tartózkodáshoz kötné, kizárva a határon túl élőket. Az ügyészséget pedig a kormány alá rendelné. A lap felvetésére, hogy ezt a megoldást nem éppen a pártatlanság garanciájaként szokás említeni, azt mondta: az ügyészség ma sem független, de nem is elszámoltatható. Szerinte, ha az igazságügy-miniszter felügyelné a vádhatóságot, legalább a kormányon számon lehetne kérni az ügyészség hibáit.

A DK tervezet megszüntetné a társasági adót és így a hozzá kapcsolódó – főként a nagyvállalatok által igénybe vett – kedvezményeket, ami önmagában százmilliárdos megtakarítással járna. Helyette egy, az iparűzési adóval összevont adónemet vezetne be. A pártelnök a személyi jövedelemadóval kapcsolatban úgy fogalmazott, azt valószínűleg nem bántanák, de ők is elképzelhetőnek tartanak egy, a leggazdagabbakra átmenetileg kivetett szolidaritási adót.

Gyurcsány az 50 százalékos fizetésemelés helyett – amely az MSZP programja – évenkénti 15 százalékos béremelést javasol az egészségügyben, így szerinte öt év alatt megduplázódnának a jövedelmek.

Az eredeti cikk itt olvasható!

Forrás: nol.hu

Fotó: rcnews.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.