Pesti Srácok

A PSZ kész tárgyalni, de csak "egyenlő félként"

A PSZ kész tárgyalni, de csak "egyenlő félként"

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kész a tárgyalásra, ha egyenlő felek ülnek az asztal mellett, de nem ül tárgyalóasztalhoz akkor, amikor a kormány "mindenhez értő tagja" azt az üzenetet küldi, hogy a tanárok "ne balhézzanak", és ne is számítsanak érdemi változtatásra.

A PSZ csütörtöki közleményében arra reagált, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján a többi között azt mondta: példátlan, hogy egy olyan komoly szakszervezet, mint a PSZ, visszautasította a kormány tárgyalási szándékát, ugyanakkor jelezte, tiszteletben tartják, ha tüntetni akarnak. A miniszter szerint ha a PSZ felelősen gondolkodik az oktatásról, akkor "nem balhéval, hanem tárgyalással és a tárgyalásokon keresztül változásokkal tudja elérni", hogy a pedagógusok helyzete és a gyerekek oktatásának minősége javuljon.

Lázár János felvetette Galló Istvánnénak, a szakszervezet elnökének személyes felelősségét is, aki szerinte lebeszélte a pedagógusokat a tüntetésről, amikor megszüntették a 13. havi fizetést.

PestiSracok facebook image

A PSZ közleményében azt írta: nem utasították vissza a kormány tárgyalási ajánlatát, azonban olyan "zsúrasztal" mellé nem ülnek le, amelynek vendégeit a kormány "önkényesen, senkivel sem egyeztetve" választotta ki, és amelynek "menüjét" is maga állította össze.

A szakszervezet emlékeztetett: decemberben elemzést készítettek a köznevelés gondjairól, javaslataikat elküldték a miniszterelnöknek.

A sztrájkbizottság januárban háromszor részt vett a javaslatok szakértői szintű megtárgyalásán, ám ezeken a megbeszéléseken a javaslatok túlnyomó többségét elutasították a kormányzati oldal szakértői. A köznevelési kerekasztalon lényegében azokat a kormányzati javaslatokat vették napirendre, amelyeket a szakértői tárgyalásokon a pedagógusok sztrájkbizottsága elégtelen megoldásként nem tudott elfogadni - tették hozzá.

Közölték: a PSZ - a pedagógusok sztrájkbizottságának tagjaként - tárgyalásra készül. Pénteken tartják a sztrájkbizottság és a kormány képviselőiből álló plenáris ülést, amelynek témáiról közösen egyeztek meg a felek.

A PSZ visszautasítja Lázár János "nyomásgyakorlását", amely megnehezíti a tárgyaló felek együttműködését. Hozzátették: visszautasítanak minden olyan vádat is, amely szerint a pedagógusok "balhézni" akarnának.

Hozzátették: meghívják a Miniszterelnökséget vezető minisztert a PSZ országos irodájába, hogy megtekinthesse a 13. havi fizetés eltörlése miatt megszervezett és megtartott tüntetésről készült képeket.

Forrás: MTI

Fotó: pedagogusok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.