Pesti Srácok

Kiigazítást a kért a Népszabadságtól a Civil Összefogás Fórum

null

Levélben reagált a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a Népszabadságban megjelent cikkekre, amelyeknek írója szerint „kamutámogatóktól” hemzseg a szervezet honlapja. A lap azt írja, ezeket aztán később törölték a felületről. A CÖF visszautasítja a politikai indíttatású csúsztatásokat.

Levélben kereste meg a nol.hu szerkesztőségét a Civil Összefogás Fórum. A szervezet az újság legutóbbi „Eltüntette kamutámogatóit a CÖF” címen megjelent cikkére reagált. E szerint a CÖF honlapján olyan szervezetek voltak felsorolva a támogatók között, amelyek a lap állítása szerint nem tudtak „támogatói mivoltukról”, majd később több eltűnt a felsorolásból.

A CÖF levelében azt írja, támogatóik szabad akaratukból jelentkezhetnek vagy töröltethetik magukat a honlapról. Legutóbbi hírlevelükben pedig minden regisztrált olvasót felszólítottak arra, hogy amennyiben úgy gondolja, iratkozzon le. Ilyen az elmúlt másfél hétben egy esetben történt – áll a válaszban.

PestiSracok facebook image

A CÖF pénzügyi hátterét boncolgató kérdésekre, a szervezet válaszában hangsúlyozza, hogy a CÖF elszámolásai megfelelnek az összes törvényi előírásnak, ezek pedig minden évben nyomon követhetők a honlapon. Illetve a hozzáteszi még, hogy az író cikkeiben elfelejtette megemlíteni azt a tényt, hogy „a CÖF külföldről egy fillér anyagi támogatást sem kap szemben a TASZ-szal, az Amnesty International-el és az Ökotárssal.”

Végül pedig elismeri, és elnézést kér, hogy adminisztratív hiba miatt rosszul tüntette fel a TASZ 1%-os támogatását. Ugyanakkor az Amnesty International és az Ökotárs figyelembevételével a CÖF-CÖKA több támogatást kapott.

A CÖF a levél végén kifejezi abbeli reményét, hogy a szólásszabadságot tisztelő lap közli a kiigazításnak szánt levelet.

Forrás: CÖF/nol.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.