Pesti Srácok

Gyurcsány Ferenc és az ellenzék tudatosan próbál félrevezetni kötelező kvóta ügyben

Gyurcsány Ferenc és az ellenzék tudatosan próbál félrevezetni kötelező kvóta ügyben

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és az ellenzéki pártok egyszerűen hazudnak a pénteken zárult EU-csúccsal kapcsolatban - jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap az MTI-nek - jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap az MTI-nek.

A szóvivő azt mondta: az ellenzéki pártok hazudnak, hiszen pontosan tudják, hogy az Európai Tanács sem korábban, sem pedig most hétvégén nem döntött a kötelező kvótáról, ez csak a következő csúcstalálkozón lesz téma. Magyarország és Szlovákia egy alacsonyabb szintű, a belügyminiszterek tanácsában hozott döntés miatt fordult bírósághoz - tette hozzá.

"Mindenki számára teljesen világos, hogy Brüsszel és a magyar baloldal akar kötelező betelepítési kvótát, miközben a magyar kormány álláspontja változatlan: minden eltelt nap és a magunk mögött hagyott egy év arról tanúskodik, hogy a brüsszeli bevándorláspolitika és a kvóta ötlete megbukott" - hangsúlyozta Kovács Zoltán.

PestiSracok facebook image

Hozzátette, a kormányt azon álláspontjában, miszerint elutasítja a kvótát - egy nemzeti konzultáció során - több mint kétmillió aláírással az emberek is támogatták.

A kormányszóvivő szólt arról is, azt önmagában sikernek tartják, hogy a hétvégi csúcson elfogadták a magyar álláspontot: Magyarország határait meg kell védeni és a schengeni eljárást minden tagállamnak be kell tartania; meg kell állítani az illegális migrációt.

Forrás: MTI

Fotó: mandiner.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.