Pesti Srácok

Március idusán vádat emelhetnek Simon Gábor ügyében

Március idusán vádat emelhetnek Simon Gábor ügyében

Adócsalás, okirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt heteken belül vádat emelhet a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Simon Gábor, az MSZP egykori elnökhelyettese ügyében. A volt szocialista politikussal szemben két éve indult el a büntetőeljárás, a vádelőkészítési szakasz legfeljebb március 15-ig tarthat.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője emlékeztetett, 2014. február elején derült ki, Simon több százmilliós vagyont tart egy bécsi bankszámlán, amelyet vagyonnyilatkozatában nem tüntetett fel, és jövedelemadót sem fizetett utána. Az MSZP-s országgyűlési képviselő a kihallgatások során ugyan nem tett érdemi vallomást, viszont befizetett több mint 128 millió forint adóhátralékot.

Simon a nyomozás során nem nyilatkozott a nevén szereplő, osztrák és svájci bankokban fellelt pénz eredetéről, amelyet a KNYF-nek sem sikerült feltárnia. Könnyen megtörténhet, hogy emiatt nem vagy csak rövid időre kerül rács mögé, a bankszámlákon lévő vagyon fennmaradó részével pedig minden további nélkül rendelkezhet majd.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: magyariodok.hu Fotó: mno.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.