Pesti Srácok

Nem tartotta be a kormány az orvosoknak tett ígéretét – állítják a hazai orvosok

null

Sajtónyilatkozatot adott ki az 1001 orvos a hálapénz nélkül csoport, amelyben azt írják, a kormány az ígértekkel ellentétben továbbra sem tett semmit a betegellátás biztonságáért. A csaknem 800 orvost tömörítő csoport közleményében úgy fogalmaz, a hazai szakorvosok nem kapták meg az ígért béremelést, amely ennek a folyamatnak a része.

– áll a közleményben.

PestiSracok facebook image

A mai napon Magyarország szakorvosai megkapták bérüket, és azzal szembesültek, hogy az semmit nem változott. Hozzáteszik továbbá, hogy emiatt a hálapénz továbbra is mérgezi a rendszer működését, a szaktárca pedig nem működtet széles körű kerekasztalt.

Az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport tiszta, kiszámítható egészségügyi rendszert szeretne, amelyben az orvosok nincsenek a végletekig kizsákmányolva, a betegek pedig minőségi de hálapénzmentes ellátáshoz jutnak.

Végezetül azt kérik a kormánytól, tartsa be az ígéreteit, hozza meg a politikai döntést, és haladéktalanul kezdjen bele az egészségügy krízisének megoldásába!

Zárul a 1001 orvos a hálapénz nélkül csoport sajtónyilatkozata a Fidesz 2010-es választási programjának egészségügyre vonatkozó részével.

Forrás: 1001 orvos a hálapénz nélkül csoport

Fotó: weborvos.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.