Pesti Srácok

Orbán: történelmi szövetség

Orbán: történelmi szövetség

Budapesten tárgyalt Orbán Viktor és Beata Szydlo lengyel kormányfő. A magyar miniszterelnök a megbeszélés után történelmi szövetségként jellemezte a lengyel-magyar kétoldalú kapcsolatokat és biztosította a lengyel kormányfőt, hogy Lengyelország számíthat Magyarország szolidaritására bármilyen kettős mérce alkalmazásával szemben.

Orbán Viktor elmondta: lengyel kollégájával közös célként határozták meg a visegrádi együttműködés megerősítését. A kétoldalú gazdasági kérdésekről szólva a magyar miniszterelnök közölte: megállapodtak arról, hogy a két ország keleti iparvidékét négysávos gyorsforgalmi úttal kötik majd össze. Beata Szydlo kijelentette, hogy Lengyelország mindig támogatni fogja Magyarországot politikai és gazdasági kérdésekben, és hálás Magyarországnak a szolidaritásáért.

A lengyelek elkötelezettek amellett, hogy a Brexit, Nagy-Britannia esetleges uniós kilépése tekintetében egységes álláspontot alakítsanak ki a visegrádi országok. Ugyanez a helyzet a migrációval kapcsolatban is, Lengyelország álláspontja egyértelmű: meg kell erősíteni a schengeni övezet déli határait és a válság megoldását az EU határain kívül kell keresni – mondta a lengyel kormányfő.

PestiSracok facebook image

Forrás és Fotó: MTI