Pesti Srácok

Paksi bővítés - PM: nem lehet általánosságban titkosítani a beruházás adatait

null

Az Európai Bizottság és a kormány egyeztetésének eredményeként a jövőben nem lehet általánosságban titkosítani a paksi erőmű bővítéséről szóló adatokat - mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője. Jávor Benedek felszólította a kabinetet, hogy haladéktalanul nyújtsa be az erről szóló törvénymódosító javaslatot.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a parlament tavaly fogadta el azt a jogszabályt, amelyik lehetővé tette, hogy a bővítésre vonatkozó információkat általánosságban elzárják a nyilvánosság elől anélkül, hogy meg kellene jelölni, pontosan mely adatokat akarják megvédeni. Jávor Benedek szerint a törvény nem csak az alaptörvénnyel, de az európai joggal is ütközik, ezért panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz. A bizottság most kézhez kapott tájékoztatása szerint a testület egyetért azzal, hogy a paksi titkosítási törvény nem egyeztethető össze az uniós joggal - emelte ki Jávor Benedek, kifejtve: az EB közölte, hogy felvette a kapcsolatot a kabinettel és a konzultáció eredményeként a kormány ígéretet tett arra, hogy módosítja a paksi titkosítási törvényt. Közlése szerint még februárban be kell nyújtani a parlament elé a módosító javaslatot, azt márciusban el kell fogadni és már áprilisban hatályba kell léptetni.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.