Pesti Srácok

Soros hatmillió dollárt adott kampányra Hillary Clintonnak

null

Az amerikai elnökjelölt-aspiránsokat a nagyvállalatok és bankok mellett módos magánemberek is támogatják, ez mind a republikánus, mind pedig a demokrata párti politikusok elsöprő többségére igaz. A Szövetségi Választási Bizottság most nyilvánosságra hozott legújabb adatsora szerint például Soros György több millió dolláros adománnyal támogatta Hillary Clinton kampányát.

A magyar származású milliárdos üzletember hatmillió dolláros csekket írt a Hillary Clinton kampánytámogatásait kezelő Politikai Akció Bizottságnak, s ezzel – az AP hírügynökség szerint – a Clinton-kampány legnagyobb anyagi támogatója. Korábban ugyanis már adományozott a Hillary Clintont támogató csoportoknak kétmillió dollárt. Soros a Demokrata Párt, illetve demokrata politikusok nagy támogatójának számít, miként például a befolyásos chicagói Pritzker-család, vagy Haim Saban Los Angeles-i nagyvállalkozó.

Az amerikai választási kampányok finanszírozásának egyik sajátos szervezete a Politikai Akció Bizottság (PAC), amelynek számlájára fizethető be az adott politikusnak adományozni szándékozott támogatás. Cégcsoportok, nagy bankok és magánemberek egyaránt ajánlhatnak fel a befolyásos - vagy esélyesnek ítélt - politikusoknak summákat. A támogató neve, cége, lakcíme nyilvános, a Szövetségi Választási Bizottság tartja nyilván és időről-időre - általában félévente - nyilvánosságra is hozza az adatokat.

PestiSracok facebook image

Hasonlóképpen megvannak a támogatóik a republikánus elnökjelölt-aspiránsoknak is. Donald Trump ugyan többször is hangoztatta, hogy saját pénzéből finanszírozza a kampányát, nem kapott és nem is kért kampánytámogatást, mert - mint fogalmazott - független akar maradni mások befolyásától, a többi republikánus elnökjelölt-aspiránst azonban közismert pénzemberek segítik. Így például a kansasi Koch-fivérek, Charles és David Koch, akiknek tulajdonában az Egyesült Államok második legnagyobb ipari konglomerátuma van, s akik mindig is konzervatív ügyeket és politikusokat támogattak. Négy évvel ezelőtt Mitt Romney republikánus elnökjelölt mellett foglaltak állást, a mostani elnökválasztási kampányban eddig nem álltak egyetlen elnökjelölt-aspiráns mellé sem, hanem négy szenátor kampányának finanszírozásához járulnak hozzá. Tavaly, az év második felében egyébként tizenegymillió dollárt fordítottak republikánus ügyekre és politikusokra.

A republikánus politikusok másik nagy pénzügyi támogatója a kaszinómágnás, a nyolcvanharmadik életévében járó Sheldon Adelson, aki Marco Rubio floridai szenátor Politikai Akció Bizottságának ad pénzt. A volt floridai kormányzó, Jeb Bush kampányának finanszírozásához elsősorban nagy cégek járulnak hozzá, köztük például a Charles Schwab Corporation vagy a Sequoia Capital, amely a kaliforniai Szilícium-völgy egyik csúcscége.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.