Pesti Srácok

Sztrájkra készül a Volán és a BKV is

null

Sztrájkbizottságot alakítottak a volánszakszervezetek, miután kedden sem jutottak közelebb az álláspontok a bértárgyalás második fordulóján. Kedd délelőtt a BKV is hasonló lépésre szánta el magát, mert a fővárosi cég nem ajánlott béremelést a dolgozóknak, miközben az érdekképviselet szerint a létszámhiány ellenére is leépítésekre készülnek.

A Volán Szakszervezetek Együttműködési Fórumának közlemény szerint a tárgyalásban részt vevő szakszervezetek azért hozták létre a sztrájkbizottságot, mert a munkáltatói ajánlat és a munkavállalói oldal követelése továbbra sem közeledett egymáshoz. A dolgozók továbbra is 7,5 százalékos fizetésemelést és bérfelzárkóztatást szeretnének. Közleményükben arra hívták fel a figyelmet, ha egy hét múlva sem vezetnek eredményre a tárgyalások, a szakszervezetek a rendelkezésükre álló eszközökkel kényszerítik majd ki az eredményt, vagyis előkészítik a sztrájkot.

A "Volános" Szakszervezetek Együttműködési Fóruma összesen több mint 10 ezer munkavállaló érdekeit képviseli.

PestiSracok facebook image

A Volán-társaságoknál a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az MTI megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást.

Rendhagyó munkabeszüntetés lesz a BKV-nál

Megalakították a sztrájkbizottságot és sztrájkra készülnek a BKV dolgozók, mert a cég egyáltalán nem ajánlott fel béremelést és leépítésekre készül, miközben a dolgozók már most is túlterheltek jelentette be az Egységes Közlekedési Szakszervezet, írja a Portfolio.

Úgy látják, a fővárosi közlekedési cég vezetése a jelzések ellenére egyáltalán nem foglalkozik azzal, milyen súlyos gondok vannak a vállalatnál. Nem egyszer fordul elő olyan, hogy az alkalmazottak a munkavédelmi és belső szabályzatok megsértését kockáztatva dolgoznak – olvasható a közleményben. A BKV dolgozóinak abból is elegük lett, hogy a cég nem kívánja emelni a béreket.

A sztrájk részleteit később hozza nyilvánosságra a szakszervezet, de azt már most jelezték, hogy rendhagyó munkabeszüntetés lesz, amivel az utasok szimpátiáját fogják kivívni. Illetve közölték azt is, hogy csatlakoznak a február 13-i nagy pedagógustüntetéshez.

Forrás: MTI/Portfólio

Fotó: liganet.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.