Pesti Srácok

Terrorveszély: ma dönt a Fidesz a nemzeti konzultációról

Terrorveszély: ma dönt a Fidesz a nemzeti konzultációról

A Fidesz elnöksége a kihelyezett frakcióülés mai, utolsó napján mérlegeli, kezdeményezzen-e nemzeti konzultációt a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatban - emlékeztet a Magyar Idők.

A hírt közlő Lázár János szerint fontos, hogy az ellenzéki pártokat azzal is biztassák az alaptörvény-módosítás támogatására, hogy a társadalom elmondja róla a véleményét, ezért tudomásul kellene vennie az ellenzéknek, hogy nemcsak rövid távú pártpolitikai érdekek vannak, és azzal, hogy betartanak a Fidesznek, az országnak ártanak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta azt is, hogy ő maga mindenképpen támogatna valamilyen konzultációt, vagy népszavazást a kormány által kezdeményezett alaptörvény-módosítással kapcsolatban.

Tegnap délelőtt Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István, honvédelmi miniszter a migrációs helyzet aktuális kérdéseiről tartott tájékoztatót a képviselőknek.

PestiSracok facebook image

Délután Fazekas Sándor, az agrártárca vezetője beszélt a birtokpolitikai helyzetről, később pedig Kovács Zoltán államtitkár ismertette a frakciótagokkal a tervezett bürokráciacsökkentés lépéseit. Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára tervezett ünnepi eseményekről adott tájékoztatást. Az esti órákban, lapzártánkkal egy időben pedig Balogh Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, valamint államtitkárai adtak tájékoztatást a közoktatás és az egészségügy aktuális ügyeiről a Fidesz–KDNP frakciószövetség parlamenti képviselőinek.

Miskolc ma már nem a munkanélküliek, hanem a munkaerőt kereső vállalkozások városa, és időarányosan halad a Modern városok programnak a megyeszékhelyre vonatkozó része, jó esély van a végrehajtására – mondta Orbán Viktor miniszterelnök miután tárgyalt a város polgármesterével, Kriza Ákossal.

A kormányfő a folyamatban lévő fejlesztések közül megemlítette a várfelújítást, a miskolctapolcai fürdő fejlesztését és az iparterület bővítését. Sürgette, hogy a teljes városra kiterjedő kamerarendszer mihamarabb elkészüljön, és ismertette azt a kormánydöntést, amely az intermodális csomópont megépítésének 8 milliárdos kormányzati támogatásáról szól. Szerinte Miskolcon nagy potenciál van, és azok az erőteljes fellépések, amelyek a közbiztonság megteremtése érdekében történtek, egyre vonzóbbá teszik a várost, még ha ez olyan döntéseket is igényel, amelyek emberi jogi szervezetek kritikáját váltják ki. Orbán Viktor úgy vélte: ahhoz, hogy egy ekkora városban rend legyen, bizonyos lépéseket meg kell tenni, mert egyébként a nagy népesség inkább problémát okoz, semmint előnyt jelent.

Forrás: Magyar Idők

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.