Pesti Srácok

Üdvözli a Jobbik a népszavazást

Üdvözli a Jobbik a népszavazást

A Jobbik üdvözli, hogy pártjuk kezdeményezése után csaknem fél évvel a kormány is belátta: népszavazáson kell elutasítani a betelepítési kvótát - értékelte Orbán Viktor miniszterelnök szerdai bejelentését Z. Kárpát Dániel.

Az ellenzéki tömörülés alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján az ügyet nemzeti sorskérdésnek nevezte, és elmondta: pártja csütörtökre ötpárti egyeztetésre hívja a parlamenti frakciókat az esetleges kiskapuk kizárása érdekében. Mint fogalmazott, olyan kérdést kell benyújtani, ami kizárja a visszatoloncolás, a relokáció és minden Magyarországot károsan érintő intézmény lehetőségét.

Kijelentette azt is: a Jobbik egyértelműen a "nem" oldalán áll. A politikus a pártja nevében arra kérte a szavazókat, hogy úgy nyilvánítsanak véleményt: Magyarországra hívatlanul idegeneket ne lehessen betelepíteni.

PestiSracok facebook image

Emlékeztetett: elnökük, Vona Gábor vetette fel tavaly szeptemberben egy népszavazás szükségességét "mindenféle kvótaszerű megoldás elutasítása érdekében", ám akkor ezt a Fidesz-KDNP még elvetette. Hozzátette: kedden alaptörvény-módosítást is a Ház elé terjesztettek, hogy létrejöhessen egy ilyen referendum.

A politikus indokoltnak tartotta a népszavazás intézményének helyreállítását, "legalább a 2010 előtti formájába". A Nemzeti Választási Irodánál kedden történtekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: "ne csak a kormány vagy a kormányfő kezdeményezhessen népszavazást különböző kérdésekben, hanem bármely állampolgár".

Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a kormányülés szünetében jelentette be, hogy a kabinet döntést hozott a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazás kezdeményezéséről.

"Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" - ismertette a referendum kérdését a kormányfő. Beszámolt arról is, hogy kabinetfőnöke a kérdést már be is nyújtotta hitelesítésre a Nemzeti Választási Bizottsághoz.

Forrás: MTI

Fotó: jobbik.hu

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.