z. kárpát dániel
Z. Kárpát szerint nincs semmi látnivaló a Jobbik pártalapítványi szabálytalansága körül, és „jogászok bevonását” emlegeti
Ahogy arról korábban beszámoltunk, nem volt biztosított a Jobbik, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció pártalapítványainál a törvényes és átlátható gazdálkodás. Az ÁSZ szakemberei mindhárom alapítvány esetében lényeges törvénysértésekkel szembesültek – állapította meg ellenőrzése után az Állami Számvevőszék. A Jobbik Magyarországért Alapítvány ugyanis a 2019 és 2020-as években nem tett eleget a törvény által előírt beszámolási kötelezettségének, nem készítette el az éves számviteli beszámolót, a tevékenységéről szóló éves jelentést, és így nem biztosította a költségvetési támogatás felhasználásának elszámoltathatóságát. Erre reagált Z. Kárpát az ATV-n úgy, hogy szerinte nem igazak a vádak, akik pedig ezt állítják, azok kapcsán „a jogászok dolga lesz az, hogy megállapítsák, hogy az ilyen, sajtóban megjelent félmondatok között és mögött milyen valóságtartalom húzódik”. Márki-Zay rájött a nagy bölcsességre: az ellenzék egyáltalán nem hibás a vereségért, csak Orbán Viktor (Karanténvlog)
Telnek a hetek, a baloldal józansága azonban továbbra sem érkezik meg, ahogy eddig sem sikerült tisztán látniuk az eseményeket. Az újabb nagy bukta megerősítette az elszánt harcosokat, hogy az ostobaságot érdemes tökélyre fejleszteni, ebben pedig szinte mindegyik botrányhős partnernek mutatkozik. A Kapitány sem tud leállni, hiszen most már felmentette az ellenzékieket, akik szerinte nem tehetnek arról, hogy kétharmaddal nyert a Fidesz. Egyetlen bűnös van a rossz eredmény miatt, amelyet a Karantén hűséges nézői egyből kitalálhatnak: hát persze, hogy Orbán Viktor. A vásárhelyi guru eljutott oda, hogy kizárólag Orbán bűne az ellenzéki vereség, így hát erősen aggódunk, hogy az eddig sem túl fényes mentális állapota még nagyobb mélységeket ért el. A Karantén észrevett egy remek fotót is az érthetően lapuló DK közösségi oldalán, ahol büszkén hirdetik, hogy ők az európai magyarok. Mi ezért darabokra szedtük és elemeztük ezt az európai magyar csapatot, ahol a mutyis Ráczné, a több balhéban is érintett Varju Laci, a kereszténygyűlölő Vadai Ágnes, a kórházbezáró László Imre és persze sokak mellett a Gyurcsány-házaspár a főszereplő. A volt SZDSZ-es Fodor Gábor is keményen nekiment az ellenzéki összeborulásnak, tőle is idézünk a mai matinéban, és ugyan sok mindenben nem értünk egyet az SZDSZ egykori üdvöskéjével, ő időben leszállt a süllyedő hajóról és most sarkosan meg is mondja a véleményét. A Jobbik önfelszámolása láthatóan utolsó fázisához érkezett, azonban ahogyan a 1945-ben a berlini bunkerben sem vették észre a valóságot, úgy napjainkban a karlendítő Z. Kárpát Dániel is hasonló szintet képvisel, ezt pedig a Karantén nem hagyhatta szó nélkül. Ajánljuk még
Negyvenöt percnyi rövidzárlat után nagyon kevés esélye maradt a Fradinak – Labdarúgó BL-selejtező: Ferencváros–Qarabag 1–3 (1–0)
Varga Barnabás gyönyörű góljára a második félidőben hárommal válaszoltak az azeriek, amellyel megnyugtató előnnyel várhatják a visszavágót. Megszakadt a győzelmi sorozat: kikapott Ajkán a Honvéd
A kispestiek idegeit most nemcsak az eredmény és a mutatott játék bosszanthatta. Magyar–Foci–Túra – II. rész: A régi sikerek messze vannak, de idén felfelé törne a Loki (exkluzív)
A magyar élvonal csapatait bemutató riportsorozatunk következő részében a Debrecen mérkőzésére látogattunk ki. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.