z. kárpát dániel
Budapesti Fidesz: Karácsony Gergely mellébeszél Z. Kárpát karlendítésével kapcsolatban
Karácsony Gergely mellébeszél, vagy azt se tudja, mit mond, ha a jobbikos szövetségeseiről van szó. A magát szilárd demokratának tartó, értékrendjére oly büszke főpolgármester újra és újra puha gerinccel hajol el szövetségesei szélsőjobboldali megnyilvánulásai elől – írja bejegyzésében a budapesti Fidesz. Mint ismert, Bohár Dániel, a Pesti TV riportere tegnap szembesítette Karácsony Gergelyt a napokban megjelent, Z. Kárpát Dánielt karlendítés közben ábrázoló videóval.Farkas Félix: határolódjanak el az ellenzéki összefogástól a roma baloldali képviselőjelöltek!
Az ellenzéki összefogástól való elhatárolódásra szólítja fel a baloldali roma képviselőjelölteket az Országgyűlés roma nemzetiségi szószólója, Farkas Félix, aki szerint, ha ezt nem teszik meg, akkor az azt is jelenti, hogy egyetértenek Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnökének zsidókról és cigányokról vallott nézeteivel.Márki-Zay szerint vicces gesztus a náci karlendítés, lehet rajta nevetni
Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként szerda este arról is beszélt, hogy az ellenzéki összeborulás számára nagy öröm, hogy megítélésük szerint most már semmilyen szélsőséget nem tolerál a Jobbik. Mindez Z. Kárpát Dániel náci karlendítéseiről jutott eszébe, MZP szerint ugyanis a jobbikos csak viccelődött a fasizmus áldozatainak emlékét meggyalázó videóban.Lapít az ellenzék, amikor Z. Kárpát karlendítéséről kérdezik őket (Videó)
Már szinte kínos, hogyan kerüli az ellenzék a kérdéseket, amelyeket Z. Kárpát Dániel karlendítése kapcsán kapnak. Portálunkhoz is eljutott az a felvétel, amelyen a Jobbik alelnöke félreérthetetlenül utánozza a náci Németország karjelzését. A Mediaworks Hírcentrum az ellenzék március 15-i eseményén kérdezte az összefogás politikusait a témával kapcsolatban.Köves Slomó: érdemes végiggondolni, mennyire volt felelőtlen a Jobbik brand
Köves Slomó szerint érdemes végiggondolni, mennyire volt felelőtlen a Jobbik brand és ezen keresztül a közéletben általuk képviselt ideológia legitimálása a baloldali pártok részéről – mondta ezt Z. Kárpát karlendítéses videója kapcsán az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija.Franciaország is a náci karlendítős Z. Kárpát ügyével foglalkozik
Franciaország is a Gyurcsány-listán a 9. helyet elfoglaló, jobbikos Z. Kárpát Dániel náci karlendítéses videójával foglalkozik. A Les Valeurs Actuelles konzervatív hetilapban Jonathan-Simon Sellem, francia-izraeli politikus-újságíró írt cikket a botrányról és általában, az utóbbi időben a baloldalon megtalálható antiszemitizmusról - olvasható az Origo cikkében.Kísért a múlt: Jakab Péter pár éve még gárdamellényben tetszelgett
A Jobbik letagadhatja a múltját, de az folyamatosan kísérteni fogja. Bár a párt elnöke ma már tagadja, hogy egykoron köze lett volna a cigányellenes, antiszemita szervezethez, a Kontra birtokába jutott információk teljesen más megvilágításba helyezik a történetet.A Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület szerint aggasztó az antiszemitizmus a Jobbik soraiban
A Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület (ZSIMA) közleményében ítélte el a baloldal antiszemitizmusát Z. Kárpát Dániel "karlengetős" videója kapcsán. Z. Kárpát nem az első a szélsőjobboldaliból szélsőbaloldalivá vált párt tagjaiban, akiről hasonló képek és videók terjednek az interneten, a párt pedig közben azzal védekezik, hogy "ők már megváltoztak".Ajánljuk még