Pesti Srácok

Budapesti Fidesz: Karácsony Gergely mellébeszél Z. Kárpát karlendítésével kapcsolatban

Karácsony Gergely mellébeszél, vagy azt se tudja, mit mond, ha a jobbikos szövetségeseiről van szó. A magát szilárd demokratának tartó, értékrendjére oly büszke főpolgármester újra és újra puha gerinccel hajol el szövetségesei szélsőjobboldali megnyilvánulásai elől – írja bejegyzésében a budapesti Fidesz. Mint ismert, Bohár Dániel, a Pesti TV riportere tegnap szembesítette Karácsony Gergelyt a napokban megjelent, Z. Kárpát Dánielt karlendítés közben ábrázoló videóval.

– emlékeztetett a Fidesz fővárosi szervezete. Hozzátették: 2020 őszén Karácsony lelkesen kampányolt annak a jobbikos Bíró Lászlónak, aki válogatott módon gyalázta a zsidó közösséget, többek között „Judapestnek” nevezve a fővárost, „tetűcsúszdásoknak” az izraeli turistákat. A poszt arra is emlékeztet, hogy a főpolgármester szerint mindez amúgy sem érdekli a választókat.

PestiSracok facebook image

– szögezték le. A fővárosi Fidesz szerint Budapest megválasztott vezetője ebben az alapvető kérdésben sem tud bátran viselkedni.

– zárta sorait a Fidesz.

Forrás: Budapesti Fidesz Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még