Pesti Srácok

Vágó István megfejtette miért kapcsolták ki a fűtést a gyöngyöstarjáni iskolában

null

Még a hónap elején kapcsolták ki a gázt egy gyöngyöstarjáni általános iskolában, mert elmaradtak a számlabefizetésekkel. Emiatt egy ideig még tanítást is felfüggesztették. Magyarország kvízmestere vasárnap óta már azt is tudja, mindez miért történhetett. A részleteket pedig Facebook oldalán osztotta meg a nagyérdeművel – írja az alfahír.hu.

Vágó István a Demokratikus Koalíció média munkacsoportjának vezetőjének briliáns eszmefuttatása egy cikkből, amelyben a Klik meglehetősen bénán próbálja kidumálni, miért nem hibásak, amiért a gyöngyöstarjáni általános iskolában kikapcsolták a gázt. A celeb szerint mindennek nem a túlzott központosításhoz illetve a rendszer működésképtelenségéhez van köze, szerinte a kormány a gázszámlára való pénzt odaadta az elszakított részeken élő magyaroknak – olvasható a portálon. Érvei közt sorolja a Vajdasági Magyar Szövetségnek adott 50 milliárdos támogatást illetve a Hungary Initiatives Foundation-nak adott 5 milliárd forintot. A remek meglátás nagy sikert aratott a hazai progresszív ajróperek körében. Az uszító bejegyzést több mint 350-en osztották meg, többek közt a Demokratikus Koalíció hivatalos Facebook oldala is - zárul a cikk. Forrás:

alfahir.hu

Fotó:

kolozsvaros.ro

PestiSracok facebook image