Pesti Srácok

Lázár: Görögország bevándorlást akar rákényszeríteni Magyarországra

null

Görögország beavatkozik abba a perbe, amelyet Magyarország indított a kötelező betelepítési kvótával szemben, a görögök beavatkozása "Magyarország-ellenes" - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Úgy fogalmazott, Görögország bevándorlást akar rákényszeríteni Magyarországra. Lázár János azt mondta a bevándorlókról szólva, hogy Magyarország nem utasítja el a segítséget, de ha "itt segítünk, idejönnek, ha ott, ahol baj van, ott maradnak".

A menekültek 70-80 százaléka illegális, a megélhetés vonzza az emberek többségét - mondta Lázár, megjegyezve: amíg Szíriában 50 dollárt lehet keresni egy hónapban, addig Németországban 500 eurót is. Az év első két hónapjában mintegy 3000 bevándorló érkezett a magyar határra, ez is indokolja, hogy a szerb-magyar határon lévő kerítést meg kell erősíteni, továbbá szükség van a román-magyar határon is kerítésre - mondta Lázár. A miniszter szerint komoly kockázatot és fenyegetést jelentenek az egyre agresszívabb illegális bevándorlók, ezért a jövőben is - az alaptörvény adta keretek között - igénybe veszik a honvédség segítségét is a határvédelemben.

PestiSracok facebook image

A kötelező betelepítés érdemben megváltoztatná Magyarországot és befolyásolná minden magyar életét, mindenkinek meg kell adni a jogot még idén, hogy maga döntsön erről - indokolta a kvótáról szóló népszavazási kezdeményezést a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón.

Lázár János szerint a referendum ügyében a Kúriához forduló baloldali pártok meg akarják változtatni az ország nemzetiségi viszonyait. Ebben éles ellentét van, mert a kormány szerint nincs szükség befogadásra - rögzítette. A tárcavezető közölte, a visegrádi négyek meggyőződése, hogy a Balkánon egy második védvonal is szükséges Macedóniánál az illegális bevándorlás miatt. Egy korábbi felvetésre visszautalva ismertette azt is, hogy az ukrán válság miatt 50-100 ezer ember hagyta el Kárpátalját, és közülük sokan hosszabb-rövidebb távon Magyarországon vannak.

Lázár János 7-HPGY
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Bár a kormánynak nem dolga, hogy állást foglaljon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) státusáról szóló vitában, de ha kell - Trócsányi László igazságügyi miniszteren keresztül - kész közreműködni a probléma megoldásában - közölte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János. Ismert, a parlament kedden kivételes eljárásban korlátozta az MNB tulajdonában álló gazdasági társaságok és alapítványok adatainak megismerhetőségét. Lázár János szerint egyértelmű, hogy ami nem magánpénz, az közpénz, de a közpénzek nyilvánosságát is sokféleképpen lehet szabályozni, ha kell, akkor korlátozható az ezzel összefüggő adatnyilvánosság. Szerinte a postatörvénynél sikerült jó megoldást találni.

A tárcavezető azt mondta, a kormány tiszteletben tartja, hogy a parlament milyen jogszabályokat fogad el a központi bank működéséről. Szerinte azonban nincs pont az ügy végén, ezért a kormány felajánlja a segítségét a helyzet megoldásában. A kabinet azt tartja helyesnek, ha az MNB-re ugyanaz a jogi szabályozás vonatkozik, mint a nem euróval fizető országok jegybankjaira - közölte a miniszter. "Ami nem magánpénz, az közpénz" - kommentálta a közpénzügyi vitákat, jelezve ugyanakkor, hogy a közpénzre vonatkozó szabályok lehetnek különbözőek. Az ország pénzügyi biztonsága érdekében igenis lehet korlátozni a közpénzek felhasználásának nyilvánosságát - jelentette ki Lázár János.

A Miniszterelnökség vezetője a közneveléssel kapcsolatban bejelentette, biztosan lesznek változások a Kliknél, hat munkacsoportban zajlik a köznevelés rendszerének átalakítása. Az biztos - mondta Lázár -, hogy az osztott felelősség elve megbukott, hiszen nem működött korábban az önkormányzatok és az állam közötti munkamegosztás.

Lázár újságírói kérdésre kitért a kopaszok balhéjára a választási irodánál. Felmerült, hogy a kopaszok a Fradi Security-nál dolgoztak, vagyis Kubatov Gábor Fidesz-alelnöknek, egyben FTC-elnöknek köze lehetett hozzájuk. Lázár azt mondta: nem sikerült Kubatov Gáborral tisztázni a dolgot. Lázár azt mondta, Kubatov az Egyesült Államokban van, "nem ugrott ki", hogy beszéljen vele. "A Fidesz számára Orbán Viktor szótárában az a kifejezés, hogy valami nem méltányos eljárás, az elég világos beszéd" - nyomatékosította Lázár János. A botrányról azt mondta, "méltánytalan helyzet alakult ki, amit mindenképp meg kell változtatni". Szerinte a kormány érzékeli, hogy az eljárási szabályok változására szükség van. De a miniszter megjegyezte, hogy a választási törvény a parlament kompetenciája, a pártoknak kell megegyezni, hiszen kétharmados döntésről van szó. Lázár szerint a jogszabályon azért is változtatni kell, mert elképzelhető, hogy már korábban is volt ilyen vetélkedés két népszavazási kezdeményező között, "nem tudjuk, hogy periférikus kérdésben nem történt-e már meg".

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A miniszter egy másik témára áttérve közölte, a magyar kormány megegyezett Brüsszellel a paksi beruházás nyilvánosságával kapcsolatban, a projekttörvény rövidesen az Országgyűlés elé kerül. A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint az elmúlt hetekben felgyorsultak a tárgyalások a tiltott állami támogatásra és a kereskedelempolitikai szerződéskötési jogra vonatkozóan. Beszámolt arról is, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós keret pályázatainak 46 százalékát már meghirdették, s 2017. július 1-jéig valamennyit kiírják. A tárcavezető közölte azt is, hogy 10 milliárd forinttal segítik a hazai tejtermelőket, ami azt jelenti, hogy a lehető legmagasabb szintre emelik a támogatás mértékét.

Lázár János a Kormányinfón cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy Balog Zoltán és Fazekas Sándor miniszteri széke inog. A Figyelő írt arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumát irányító Balog Zoltán és Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszter lehet az, aki nem tölti ki a kormányzati ciklust, mert Orbán Viktor elégedetlen a munkájukkal. Fel sem merült, hogy a két miniszternek távoznia kellene a kormányból - ezt mondta Lázár János. Orbán Viktor 2018-ban értékeli miniszterei munkáját.

A tárcavezető ismertette, a tejágazat megsegítésére készül a kormány, első körben több mint 10 milliárd forintot szán erre a kormány. Lázár Jánostól azt is megkérdezték, kitünteti-e a kormány március 15-én az Oscar-díjas Saul fia alkotóit. Lázár elárulta: akinek joga van kitüntetésre felterjeszteni, megteszi a szükséges lépéseket, és javasolja majd a kitüntetést. A miniszter gratulált Salgótarján új baloldali polgármesterének, és azoknak, akik éltek a választójogukkal, a kormány együtt fog működni a város új vezetésével.

Forrás: MTI, PestiSrácok.hu

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.